Hirdetés
. Hirdetés

Út a felhők közé

|

A vállalatok életében több mint egy évtizede jelent meg az internet, és az alkalmazottak ma már az üzleti alkalmazásoktól is ugyanazt a felhasználói élményt várják, amit magánemberként a világhálón elérhető szolgáltatásoktól kapnak.

Hirdetés

A Microsoft Magyarország múlt heti rendezvényén Drajkó László ügyvezető igazgató ezzel a gondolattal indította előadását, azon kihívásokat véve sorra, amelyekkel a vállalatok szembesülnek az üzleti felhasználóknak adott informatikai támogatás terén. Mi több, az alkalmazottak ezeket a szolgáltatásokat lehetőleg munkakörnyezetben is használni kívánják. Igényük érthető - folytatta az ügyvezető, mivel az elosztottá váló munkavégzés következtében a két terület mindinkább összemosódik. A vállalatok 84 százaléka már ma is foglalkoztat távmunkásokat, és egy előrejelzés szerint 2014-re a munkakörülmények között használt klienseszközök fele okostelefon lesz.

Az IT-osztályra vár a feladat, hogy az interneten elérhető szolgáltatásokat biztonságosan használhatóvá tegye vállalaton belül is. Az üzleti oldal részéről jelentkező újabb igények kiszolgálását azonban megnehezíti a jelenlegi vállalati adatközpontok túlzottan összetett és merev infrastruktúrája, amelynek üzemeltetése így is felemészti az IT-költségvetés 70 százalékát, miközben az erőforrások 85 százaléka kihasználatlan marad.

Felhőrétegek

A jobb méretezhetőség, a hatékonyabb üzemeltetés, a rugalmasabb változáskezelés, az új alkalmazások gyorsabb bevezethetősége és a költségek csökkentése érdekében a vállalatok hozzáláttak szervereik virtualizálásához. De ez csak részben oldja meg az említett problémákat, vagy ha úgy tetszik, az első lépés a valódi megoldás, a cloud computing felé. A felhő infrastruktúra ugyanis a végfelhasználó előtt önkiszolgáló módon paraméterezhető szolgáltatásként jelenik meg, melynek háttérében automatizált és elasztikus, végtelenül skálázható erőforrások működnek.

A Microsoft három rétegre tagolja a felhőt, amelyet a szolgáltatásként megjelenő infrastruktúra, platform és szoftver, azaz alkalmazás képvisel. Mindhárom területen olyan piaci szereplők jelentek már meg szolgáltatásaikkal és eszközeikkel, mint például az Amazon, a Google, a Salesforce és a VMware, de a legátfogóbb, végponttól végpontig terjedő felhő megoldást, amely mindhárom réteget felöleli, a Microsoft kínálja - mutatott rá Drajkó László.

A Windows Azure platformot már tízezernél több vállalat használja világszerte, és a rajta bemért alkalmazások száma is megközelíti az ötezret. A Microsoft online szolgáltatásai (Exchange Online, SharePoint Online, Office Live Meeting, Office Communications Online és Exchange Hosted Services) a világ 39 országában 40 milliós fizető ügyfélkörrel rendelkeznek. Az Office 2010 felhő kiterjesztését, az Office Web alkalmazásokat három hónappal a bejelentést követően már 20 millióan használták, míg a lakossági piacra szánt Windows Live és Xbox Live szolgáltatások felhasználói tábora egymilliárdos.

E szolgáltatásokat a Microsoft saját adatközpontjaiból adja, amelyekből eddig tízet épített világszerte. Európában Hollandiában és Írországban működik ilyen, az ISO 27001 biztonsági szabványnak és az adatkezelésre vonatkozó, megfelelőségi követelményeknek is eleget tevő adatközpont. Emellett a szoftvercég 15 ezer partnere fejleszt, értékesít és támogat a Microsoft felhőkínálatára épülő megoldásokat.

Az első lépések

Budai Péter, a Microsoft Magyarország infrastruktúra szerverekért felelős termékmenedzsere előadásában rávilágított, hogy egy vállalat a meglévő infrastruktúra, az eddigi beruházások értékének megőrzése mellett is megteheti az első lépéseket a felhőbe vezető úton. Az azonosságkezelés megszilárdításához, a szerverkonszolidációhoz és a felügyelet egységesítéséhez a Microsoft az Active Directory, a Hyper-V és a System Center megoldásokat kínálja, amelyek átjárást biztosítanak a Windows Server és a Windows Azure platform között. A Visual Studio eszközeivel ugyancsak mindkét platformra egységesen fejleszthetők alkalmazások.

Ezt követően a vállalat olyan eszközök közül választhat, amelyekkel a virtualizált szerverkörnyezetet magánfelhővé alakíthatja. A System Center Virtual Machine Manager Self Service Portal 2.0 felületén az üzleti felhasználók egyszerű módon, önállóan konfigurálhatják a használni kívánt szolgáltatásokat. A most bejelentett Windows Azure Virtual Machine Role segítségével a vállalati informatikusok már virtuális gépeket is kihelyezhetnek a felhőbe, míg a Microsoft Server Application Virtualization arra is lehetőséget ad, hogy egy alkalmazáshoz a Windows Azure maga készítse el a virtuális gépet a felhőben. Eközben a System Center eszközeivel az IT-szolgáltatások használata is mérhető, így a költségek az egyes szervezeti egységeknél számolhatók el.

Az első lépések megtételét könnyebbé teszi, hogy a vállalat előre konfigurált privát felhőt vagy Windows Azure készüléket is vásárolhat a Microsoft partnereitől, illetve teljes magánfelhő környezetét kihelyezheti a szoftvercég hosterpartnereihez. Egyes hazai Microsoft-partnerek közreműködésével a vállalatok ingyenes pilot projektet is indíthatnak a felhő megoldások kipróbálására.

A Microsoft 40 ezer szoftverfejlesztőjének 70 százaléka felhő vonatkozású projekteken dolgozik, de az arány jövőre meg fogja haladni a 90 százalékot. A cég szándéka, hogy minden népszerű és piacvezető termékét felhőalapú szolgáltatásként is elérhetővé tegye. Ezek sorában a jövő év elején jelenik meg a Dynamics CRM Online, amely a 2011-es verzió teljes funkcionalitását kínálja, a Microsoft InTune webes PC-menedzsment felület, valamint az Office 365, amelynek négyféle csomagja a mai BPOS funkcióit fogja kiszélesíteni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.