100 éves a rádióadás
Az adást a partok mellett cirkáló katonai hajók, valamint az arra haladó kereskedelmi és halászhajók is képesek voltak fogni ugyanazon a hullámhosszon, ahol addig kizárólag az egysíkú Morse-jelekből felépülő üzeneteket forgalmazták. A "Csendes éj" eléneklése, felolvasás a Biblia fejezeteiből és Händl Largo című művének sugárzása volt a program, ami az alkalomhoz illő jókívánságokkal zárult. Jellemzően az akkori viszonyokra és a helyzetre, Fessenden a kísérlet sikeres voltáról csak később értesülhetett a hajók pozitív visszajelzései alapján. A dolog külön érdekessége, hogy feltalálóként ő lett a világ első lemezlovasa is egyben, mivel a Händl-mű gramofonról szólalt meg az éterben.
A korábbi, Marconi-elvű szikratávírós jelsorozatok helyét ezután átvehette a folyamatos hanghullámok sugárzása, emellett a két pont közötti adatforgalom helyett egy pontból sok vevőállomás egyszerre vehette ugyanazt az adást. Ez mind a mai napig a hírközlés és a rádiós szórakoztatóipar működési elve. A forradalmasító ötlet addig viszonylagos elszigeteltségben élők sokaságát változtatta közönséggé, egy új életforma alakult ki, az információáramlás nagyban felgyorsult.
A sors keserű dramaturgiája okán Fressenden, a kanadai feltaláló szinte ismeretlenségben élte le életét, holott később is olyan eszközöket talált fel, mint a Titanic katasztrófája és hasonló esetek megelőzésére szolgáló víz alatti hangradar. Számos egyéb berendezést is alkotott, 500 találmányával Edison mögött a második legnagyobb elme az elektromosságtanban. Jellemző módon Edison - akit ő szellemi mentorának tekintett - annak az esélyét, hogy emberi hangot rádióhullámok útján lehessen továbbítani, akkorának vélte, mint annak az esélyét, hogy helyből a holdra ugorhatunk.
Ma már megszokottá vált a rádiózás, hiszen mindenhol ott van, illetve átmegy "internetbe": egyre inkább átveszik a földfelszíni FM adások szerepét a regionális internetes adók. Ha úgy gondolnánk, rádió téren már nem vár ránk meglepetés, hát ezt az ősi műfajt ma is meg-megújítja egy-egy gyöngyszem.
Tivoli Audio SongBook - minőségi rádió az ősadás tiszteletére: tovább a PC World.hu cikkére >>



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



1 hozzászólás
Szegény Händel forog a sírjában!