200 millió dollár és részvények a TSMC-nek
Tegnap adtunk hírt arról, hogy Kína legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója Semiconductor Manufacturing International (SMIC) élére új vezetőt neveztek ki, gyanúsan akkorra időzítve, amikor a cég peren kívüli megegyezést kötött a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártójával, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company-val (TSMC).
Az érintett felek ma nyilvánosságra hozták a megegyezés részleteit. A kínaiak 200 millió dollárt fizetnek a tajvaniaknak, valamint saját részvényeikből is hozzáférhetővé tesznek egy csomagot a TSMC-nek. Ezenkívül közös megegyezéssel felbontják a 2005-ben aláírt keresztlicenc megállapodást is. Az SMIC négy év alatt fogja kifizetni a fenti összeget a TSMC-nek.
A készpénz kifizetésen kívül, az SMIC lehetővé teszi a TSMC-nek, hogy megszerezze kibocsátott részvényeinek körülbelül nyolc százalékát és kötelezettséget vállal, hogy a TSMC részesedése 10 százalékot érhessen el az SMIC-ben. A TSMC részvényszerzését az SMIC-ben még engedélyeznie kell a két ország hatóságainak és szabályozó testületeinek. Az SMIC feltételül szabta azt is, hogy a TSMC-től azt várja, hogy nem szól bele a cég vezetésébe, illetve nem próbálja meg elcsábítani az SMIC ügyfeleit.

Jelenleg az SMIC két legnagyobb részvényese a Datang Telecom Technology & Industry Holdings és a Shanghai Industrial Holdings (SIHL). A Datang 2008 novemberében jelentette be, hogy 16,6 százalékos részesedést szerzett a cégben. Az SIHL pedig 2009 februárjában növelte részesedését 10,09 százalékosra, amivel a cég második legnagyobb részvényesévé vált.
A TSMC számára azért különösen érdekes a tulajdonrész szerzés az SMIC-ben, mert a jelenlegi szabályozások szerint, a tajvani cégek csak a 0,18 mikronosnál nagyobb csíkszélességű - tehát régebbi, kevésbé fejlett - chipeket előállítani képes gyártástechnológiával felszerelt üzemeket működtethetnek Kínában, az SMIC-nek pedig 200 és 300 milliméteres szilíciumostyák feldolgozására képes gyárai vannak, melyek gyártástechnológiája 0,35 mikrométertől 45 nanométerig terjed.
Nem a TSMC az első olyan tajvani cég, mely tulajdonrész szerzés miatt kerülne szembe a szabályozással. Az United Microelectronics Corporation (UMC) részvényesei elfogadták azt a tervet, hogy többségi tulajdont szerezzenek a kínai Hejian Technologyban, de azt még nem hagyták jóvá a tajvani hatóságok.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.