Az ultrahordozható noteszek éve
Az Intel a júliusi megállapodás után került az OLPC igazgatótanácsába, és a felek megkezdték a tárgyalásokat az XO laptop inteles változatának létrehozásáról. A megbeszélések során Nicholas Negroponte, az OLPC alapítója azt kérte, hogy az Intel hagyjon fel a Classmate PC fejlesztésével. Ez a termék viszont már több különböző országban is tesztfázisban van, így az Intel nem volt hajlandó lezárni a projektet. Hivatalosan az Intel szóvivője, Nick Jacobs erősítette meg, hogy megszűnt az együttműködés cége és az OLPC között, de további információkat nem közölt.
Walter Bender, az OLPC elnöke természetesen leszögezte, hogy az Intel kiválása semmilyen hatással nem lesz a projektre; Bender szerint könnyen nélkülözni fogják az Intel "láthatóan félszívű erőfeszítéseit", hogy elkészítsék az XO laptopok Intel CPU-ra épülő változatát. Az OLPC egyébként nehézségekkel küzd, hogy új résztvevőket nyerjen meg a projektnek, és a 100 dolláros álomhatár 200 dollárra való emelése sem segített nekik sokat.
A ZDNet egyik szerzője, Christopher Dawson többször is úgy írt a 2008-ról, mint az ultrahordozható készülékek évéről. Az oktatási célokra szánt eszközök árát egyelőre nem sikerült megfelelő módon leszorítani, viszont a fejlesztésekkel hasznos és innovatív eszközök születnek, amelyeket - megfelelő forrásokat feltételezve - az oktatásban is hasznosítani lehet. Az Asustek Eee PC-je után Dawson legújabb példája a tajvani E-Lead Electronic Noahpad nevű UMPC-je, mely a Las Vegas-i CES-en mutatkozik be. A Noahpad 500 dolláros ára ugyancsak magas, ha a fejlődő országok tanulóira gondolunk, de újabb technológiával gazdagítja kategóriáját.
Ha azt hittük, hogy az apró, fehér, Linux-alapú UMPC-k piaca máris túltelített, akkor hatalmas tévedésben vagyunk - írja egy másik híradás az Engadgeten. A Noahpad valóban rendelkezik mindhárom tulajdonsággal: a fehér borítás 7 hüvelykes LCD kijelzőt rejt, és a gépet a 7.10-es Ubuntuval szállítják majd. Valódi érdekessége azonban a billentyűzet, illetve az azt helyettesítő megoldás. Egyrészt a kijelző 180 fokban, tehát egészen a készülék aljára hajtható, másrészt az adatbevitelt két érintőképernyő segíti, melyek a billentyűzetet és az egeret egyaránt helyettesítve lehetővé teszik az eszköz hátulról való vezérlését, hasonlóan a vakon gépeléshez.

A Noahpad UMPC-ben 1 gigahertzes Via C7 Eden processzort (CX700 lapkakészlet), 512 megabájt of RAM-ot és 1,8 hüvelykes, 30 gigabájtos merevlemezt találunk; a készülék tömege mindössze 0,78 kilogramm. A 10/100 LAN és 802.11 b/g hálózati kapcsolat mellett a Noahpad képes a Windows XP futtatására is, ha valaki le akarná cserélni a gyárilag telepített Ubuntu Linuxot.




Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.