Howard Smith 2010-es IT-biztonsági prognózisa

2009. december 22., 14:30
Howard Smith szakértő, a Fehér Ház újonnan kinevezett kiberbiztonsági felelősének prognózisa szerint az eddigieknél intenzívebben fogják támadni a telefonunkat 2010-ben. Jó hír, hogy a netes azonosítás szerinte fejlődni fog.
A Howard Smith kinevezéséről szóló hír megjelenésének napján tűnt fel egy írás a CSOonline.com-on Schmidt 2010-es IT-biztonsági predikcióival. A sokat tapasztalt, kormányzati körökben is elismert szakértő a következőket jósolja a következő évre.

Mobilra mozdul a Malware

A rosszindulatú, félrevezető programok mobiltelefonokon is fokozottan elterjednek majd. Ennek oka, hogy mobilról is mind több ügyet intézhetünk, gondoljunk vásárlásra, utazásra vagy akár pénzügyekre is. Sok felhasználó a mobilján nagyobb biztonságban érzi magát, mint számítógépén, ezért szükség lesz arra, hogy meredeken megváltoztassák az emberek gondolkozásukat és épp annyira foglalkozzanak telefonjuk biztonságával, mint számítógépükével.

A számítási felhők mint a biztonság fejlődésének elősegítői

Habár már több mint 10 éve alkalmazzuk a számítási felhők (cloud computing) valamilyen formáját, 2010 nyitja meg az utat a technológia mind szélesebb körű elfogadása előtt, minden területen. A net alapú rendszerek elterjedésének hatására jobb eséllyel fejlesztünk majd ki biztonsági technológiákat a felhőkben, jobb sebezhetőségi menedzsmentet gyakorolunk és a sebezhetőségek visszaszorítását célozzuk, erőteljesebb azonosítási eljárásokat és titkosítást alkalmazunk és több figyelmet szentelünk majd a jogi illetékességnek is.

A szoftvereket teszteljük - valós körülmények között

A közbeszerzési eljárások az eddigieknél jóval robusztusabb szoftver és firmware tesztelést követelnek majd meg, hogy számottevően visszaszoríthassuk azokat a sebezhetőségeket, amelyekkel ma szembe kell néznünk. (Mivel a hírek szerint Howard Schmidt a Fehér Ház biztonsági koordinátora lesz, biztosan tenni fog róla, hogy akármilyen teszteletlen szoftver ne kerülhessen a kormányzati gépekre.) Még az is lehetséges, hogy ez az igény egyfajta szoftver minősítési sémák létrehozásához vezethet, melyek a legjobb minősítői praktikákat fogják össze.

Kötelező két szintű azonosítás

2010 lesz a kétszintű azonosítás elterjedésének éve is a végfelhasználók számára. A kétszintű (dupla) azonosítás lényege, hogy párhuzamosan nem egy, hanem kétféle módon kell igazolnunk illetékességünket, azonosságunkat, mondjuk egy PIN kód és ujjlenyomat (vagy smart kártya) biztosításával. Ma csak ajánlott az erős azonosítás, de 2010-ben már kötelező lesz.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó