2011, a McAfee szerint

2011. december 16., 09:40
Az Intel által felvásárolt IT biztonsági vállalat nem zárt kiugró évet, sőt. A nehéz piaci környezet rányomta bélyegét a bevételekre - szerencsére ezt sikerült ellensúlyoznia a vállalatnak.

Töth Árpá, McAfee regionális igazgató
Az idei év több szempontból is jelentős volt a McAfee-nek. Amint azt Tóth Árpád, a cég területi igazgatója a cég évzáró sajtótájékoztatóján elmondta, az idei év volt az Intel és a McAfee együttműködésének első felvonása. Ezt jelezte a némileg átalakult logó is, ami a chipgyártó anyavállalatra utalva jelzi a cég helyét. És noha a fejlesztések között is megjelent az operációs szint és a processzor közé beékelődő védelmi réteg (erről bővebben itt), azaz a McAfee elkezdte - technológiát tekintve - kiaknázni az Intel-felvásárlás előnyeit, viszonylagos függetlenségét továbbra is megőrizte a vállalat.

Nemzetközi szinten
Ezt jelzik a 2011-es felvásárlások, többek között a Sentrigo és a Nitro Security akvizíciója. Ezek pénzügyi hátterét a McAfee maga teremtette meg, az Intel anyagi támogatása nélkül jutott hozzájuk. A Sentrigo teljes adatbázis biztonsági technológiát kínál, amelynek részei a sérülékenységek kezelése, az aktivitásmonitorozás, az auditálás és a virtuális javítás, így az adatbázisok az elérhetőség vagy a teljesítmény romlása nélkül javíthatóak. A McAfee és a Sentrigo kapcsolata a Biztonsági Innovációs Szövetség (SIA) keretein belül kezdődött, majd a két cég 2010-ben OEM (Original Equipment Manufacturer) kapcsolatba is lépett.

A Nitro Security a kritikus infrastruktúrák védelmét ellátó biztonsági információ és események (SIEM) kezelésében jártas vállalat, amely az iparág leggyorsabb elemzőeszközeit alkalmazva azonosítja, egyezteti és oldja meg a fenyegetéseket, órák helyett akár percek alatt. A McAfee és a Nitro Security technológiájának egyesítésével a szervezetek jobb áttekinthetőséget nyernek végpontjaik és az azokat kiszolgáló infrastruktúrák felett.

Régiós eredmények
Hazánk speciális gazdasági helyzetének hatása alól nem tudta kivonni magát a vállalat. A Balkánért is felelős részleg bevételét még mindig 50-60 százalékban a magyar piac adja, mely a déli országokhoz képest jóval érettebbnek mondható. A korábban a kormányzati megrendelésekre támaszkodó magyar képviselet, az amerikai anyacég 20 százalékos növekedési előírását nem tudta teljesíteni, sőt, hazánkban néhány százalékos bevételcsökkenésről volt kénytelen beszámolni, 2010-hez képest (Tóth pontos számokat nem említett).

Ugyanakkor a régió többi országa ezt ellensúlyozni tudta. Amint az elhangzott, a szerb piac továbbra is kemény dió az amerikai cégnek, ezzel szemben például Albániában évről évre jelentős növekedést produkálnak. Összességében a régió hozzávetőleg 3 millió dolláros bevételt hozott a McAfee számára, profitszintet szintén nem közölt a cég regionális vezetője. Ennek csökkenésére enged azonban következtetni, hogy hamarosan néhány (3-6) százalékos leépítés várható a vállalatnál.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó