2011-ben is megválasztják az év informatikai oktatóját

Nem életműdíj
A Szövetség kiírásában is hangsúlyozta: a díjjal nem a pályakezdőket kívánja segíteni, és nem is életműdíjat kíván adományozni. A pályázatok fókuszában az elmúlt három év munkája áll. A pályamunkában számot kellett adni a jelölt szakmai munkájáról, többek között arról, hogy miként segítette elő korszerű témákkal foglalkozó tantárgyak bevezetésében. Ki kellett térni a jelölt oktató által személyesen irányított TDK-sok, diplomatervezők, önálló laboratóriumosok, esetleg PhD hallgatók számára, a velük való foglalkozás színvonalára. A pályázathoz mellékelni kellett az elmúlt 3 év hallgatói véleményeinek átlagát, valamint a hallgatói önkormányzat írásos értékelését is. Tavaly Bertók Botond (képünkön balra), a veszprémi Pannon Egyetem docense nyerte el az ösztöndíjat.
Tíz pályamű
Az idei pályázatra összesen tíz pályamű érkezett, megközelítőleg egyenlő arányban fővárosi és vidéki felsőoktatási intézményekből. Érkezett dolgozat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, a Debreceni Tudományegyetemről, az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, a Gábor Dénes Főiskoláról, a Miskolci Egyetemről és a Pécsi Tudományegyetemről.
A pályaműveket független szakemberekből és a hazai szaksajtó képviselőiből álló zsűri értékelte. A zsűri tagjai: Dervenkár István, a Computerworld főszerkesztője, Dömölki Bálint matematikus, Havass Miklós, a Számalk tualjdonosa, Homonnay Gábor, a VISZ tagja, Mozsik Tibor, a Bitport főszerkesztője, Sziebig Andrea, az IT Business főszerkesztője, valamint Turmezey László, a VISZ tiszteletbeli tagja.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a díjátadóra december 7-én kerül sor az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának aulájában (ELTE Lágymányosi Campus, déli épülettömb, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C). Az ünnepélyes díjátadón a közönség meghallgathatja legjobb három pályázó prezentációját. A szervezők a rendezvényre várják a sajtó és a tagszervezetek képviselőit, valamint a hazai nagyvállalatok informatikai vezetőit.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.