21 megabit turistacsalogatónak Budapesten

2010. február 4., 20:37
Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, és Rogán Antal, Belváros-Lipótváros polgármestere közösen jelentették be, hogy a mobilszolgálató beindítja 21 megabites mobilnet szolgáltatását.
A Dunakorzón a bejelentéssel egy időben, a belváros most épülő új főutcáján, a Kálvin tértől a Szabadság térig pedig áprilistól vehető igénybe az új szolgáltatás.


Beck György a sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2007-ben döntöttek az új technológia bevezetése mellett. A mobil szélessáv, amellett hogy dinamikusan növő szegmens, és nagy üzleti lehetőség rejlik benne, „új dimenzióval gazdagítja az internetelérést" - fogalmazott a vezérigazgató. Úgy vélik, egy év múlva 300-400 ezer előfizetőjük veszi igénybe rendszeresen a mobilnet szolgáltatásukat. A közeljövőben a 100-150, már 21 megabites sávszélességet támogató bázisállomás telepítését tervezi, valamit azt, hogy - a helyi igényeket és a várható kihasználtságot figyelembe véve - az összes bázisállomásuk mintegy felét fogja felszerelni a 21 megabitet támogató eszközökkel. Mint mondta, a mobil szélessáv egy sor üzleti és közigazgatási szolgáltatás beindítására nyújt lehetőséget.

Ezt erősítette meg Rogán Antal is, amikor elmondta, hogy az új szolgáltatás beindításának helyszínéül két okból választották a belvárost: egyrészt ez a terület turisztikai szempontból frekventált, másrészt ez a terület lesz Magyarország EU-elnöksége idején Európa központja, ahol nagy igény lesz erre a fejlett kommunikációs infrastruktúrára. A polgármester távlati tervei közt szerepel, hogy az új szélessávú szolgáltatásra mobil ügyintézési szolgáltatást épít az önkormányzat, emellett létre kívánnak hozni egy turisztikai információs szolgáltatást is.

A szolgáltatás igénybevételéhez a mobilnet-előfizetésen kívül egy 4500 forintos modemre van szükség. Egy további eszközzel az elérés egyszerűen megosztható.


A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ