21 megabites mobilnetet tesztel a Vodafone
A Vodafone a hazai piacon elsőként demonstrálta szerdán, hogy 1-2 éven belül milyen sebességgel lehet adatot letölteni a továbbfejlesztett 3G mobilhálózaton keresztül, az újságíróknak bemutatott 21 megabites letöltési sebességgel egy 2 órás film mintegy 10 perc alatt tölthető le. A Vodafone a közelmúltban már a negyedik generációs LTE hálózatokat is tesztelte, néhány amerikai nagyváros mellett három európai városban, köztük Budapesten is.
Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója a cég sajtótájékoztatóján elmondta: 2006 végén stratégiai döntést hoztak, amikor elhatározták, hogy a szolgáltató 3G hálózatának kiépítését a kínai Huawei-re bízzák. Amíg a hangszolgáltatások terén a harmadikként a magyar piacra lépett szolgáltatónak hat év lemaradást kellett ledolgoznia, addig a 3G szolgáltatás terén ez a késés mindössze egy év volt; logikus lépés volt tehát, hogy a fő hangsúlyt a mobilinternetre helyezték át.
- Mostanra már látszik, hogy a döntés helyesnek bizonyult, mivel a legtöbb újonnan épülő 3G hálózatot már a Huawei építi, és amíg jelenleg a szélessávú ADSL és kábeles előfizetők száma stagnál, addig a mobilinternetezők száma az elmúlt hónapokban is dinamikusan nőtt; a bővülés várhatóan a következő időszakban is folytatódni fog – hangsúlyozta Beck György. 2009 szeptemberében a Vodafone-nak már 34 százalékos volt a szélessávú adathálózaton elért adatforgalmi részesedése, az egy főre jutó adatforgalom területén pedig piacvezető a havonta egy főre eső mintegy 1,8 – 2 GB-nyi adatforgalommal.
Olcsóbb lenne 900 MHz-en
A vezérigazgató hozzátette: az Európai Unió már döntött arról, hogy a 900 MHz-es frekvenciatartományt felszabadítják a mobil szélessávú szolgáltatások számára; a szolgáltatók most a hazai szabályozás módosítására várnak, amelynek révén hatékonyabban és olcsóbban tudnák biztosítani a mobilinternetet. Beck György szerint a vezetékes és a mobil szélessávú hozzáféréseket eltérően kezeli a kormányzat: amíg a vezetékes szolgáltatók hálózatainak kiépítését jelentős összeggel támogatják, addig más európai országokhoz képest a bevételekhez viszonyítva kiemelten magas mobilfrekvencia-díjat fizetnek a hazai szolgáltatók; a digitális megosztottság felszámolása érdekében a Vodafone ezért a frekvenciadíj mérséklését javasolja.
Beck György a Computerworld kérdésére elmondta: a sikeres tesztet követően nagyobb beruházásokra lesz szükség a 21 megabites szélessávú szolgáltatás elindításához, amire talán már a jövő évben sor kerülhet néhány szeparált helyen; pontos időpontot azonban még nem tudott mondani.
A Vodafone folyamatosan vizsgálja a költségcsökkentési lehetőségeket, így az idén már több területet is kiszervezett. Az egyik költségcsökkentési lehetőség lehet a hálózat kiszervezése valamelyik outsourcing szolgáltatóhoz, erről azonban még nem született döntés – hangsúlyozta a vezérigazgató.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



4 hozzászólás
Örülök a hírnek ! Vidéken ebből nem lessz semmi az tuti csak a nagy Budapesten és nagyobb városokban....3-4év mulva talán ?
Musicboy, ne légy már ilyen :) Én hiszek benne, hogy a terjeszkedés nem akad el. Ahol most nics 3G, ott van 2G. Ahol nem lesz 3G+, ott tuti lesz 3G, hidd el... stratégia.
Mogyi legyen igazad ! De én nem hiszek nekik a vidék az vidék Békésmegye az meg a világ vége...sajnos!
Ehez ilyenkor új telefont is vennem kell. Jelenleg Nokia N71 - et használok. És nem szeretném lecserélni.