Jelentősen nő a budapesti DVB-T jelerősség
Az utóbbi években a budapestiek közül sokan panaszkodtak arra, hogy a kereskedelmi DVB-T szolgáltatás elindulása óta nem csak a botantennák, de a szobaantennák is hasznavehetetlenek. Ennek honvédelmi okai voltak, a sugárzás zavarta a hadsereg rádiós eszközeit.
Az Antenna Hungária keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az elmúlt hónapokban tárgyalásokat folytatott a Magyar Honvédséggel, és már megegyezés is született. Jelentősen megnövelik a Széchenyi hegyen lévő adó teljesítményét, a jelenlegi (ERP) 6,3-10 kW-ról 40 kW-ra, ami 4-6-szoros növekedést jelent. Itt nem áll meg a folyamat, a következő években további tárgyalásokat folytat az AH, hogy az EU-normák szerint megengedett 100 kW-ig emelhesse az adóteljesítményt.

Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy kedvező pozíció esetén az ablak közelében elhelyezett szobaantennával is kifogástalan vétel valósítható meg. Ahol eddig lehetőség volt analóg vételre szobaantennával, ott a DVB-T is működni fog. Egyúttal néhány, a jelenlegi körülmények között a vételből kieső területen javulásra számíthatunk.
Várhatóan mintegy február közepétől emelik meg az adók teljesítményét, így könnyebben és több helyen lesz elérhető a két csatorna kivételével ingyen, előfizetési díj nélkül nézhető DVB-T adás. A hét ingyenes adó közül ráadásul hármat továbbra is Full HD felbontásban közvetítenek, ami - tekintettel a HDTV-készülékek növekvő elterjedtségére - komoly vonzerőt jelent.
Az Antenna Hungária jelentős előrelépéseket könyvelhetett DVB-T vonalon el az utóbbi egy évben, különös tekintettel az elmúlt 3-4 hónapra.



Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást.

2 hozzászólás
Örülök neki, de ne csak a Pestieknek kedvezzenek, a vidékiek, például a soproniak is fehér folt a térképen. Pedig van egy hatalmas TV tornyunk Az akkor mire való? Nekem már megvan a hozzávaló technika, de nem élvezhetem.
Én cserélnék veled és szívesebben nézném az Osztrák DVB-T hálózaton fogható adásokat. Azokon biztosan értelmesebb műsorok mennek, mint a hazai adókon, amiket azóta alig nézek, mióta van műholdvevő. A német csatornákon érdekes és értékes műsorok mennek nem ilyen vacak kibeszélőshow-k, idióta sorozatok és filmismétlések ezredszer, ráadásul ott nem kell éjfélig fentmaradni, ha meg akarsz nézni egy jó filmet. Szóval szerintem elvihetnék a budapesti DVB-T-t nyugodtan Sopronba, ha idehoznák helyette az Osztrákot. :o)