Cisco: új szakasz a válságot követő felépülésben

2010. február 4., 15:47
John Chambers, a Cisco Systems elnök-vezérigazgatója szerint a vállalat most megjelent második negyedéves eredményei azt mutatják, hogy a világgazdaság a válságot követő felépülés második szakaszába lépett.
A Cisco 2010-es fiskális évének január 23-án lezárult második negyede 9,8 milliárd dolláros bevételt hozott, ami az előző év hasonló időszakához képest nyolc százalékos emelkedést jelent. A cég nettó bevételei 1,9 milliárd dollárt tettek ki: a részvényenkénti 0,32 dolláros eredmény éves szinten 23 százalékos emelkedést mutat.

John Chambers„Második negyedéves eredményeink messze felülmúlták a várakozásainkat; a növekedési mutatók arra utalnak, hogy a világgazdaság a válság nyomán kialakuló recesszióból való kilábalás újabb fázisába lépett. Ebben az időszakban általános fellendülést figyelhettünk meg a piacokon, és a saját szektorunk szinte valamennyi területét is a folyamatos erősödés jellemezte" - nyilatkozta Chambers a vállalat eredményei kapcsán.

A Thomson Reuters piaci áttekintése szerint, bizonyos egyszeri tételeket nem számítva, a piacvezető hálózati cég 0,40 dolláros részvényenkénti bevételt ért el, így jelentősen túlteljesítette az elemzők által prognosztizált 0,35 dolláros eredményt. „A második negyedév újabb fordulópontot jelentett" - hangsúlyozta Chambers a világgazdasági folyamatokat elemezve egy, a bejelentést követő konferenciabeszélgetés során.

A Cisco a második negyedév során ünnepelte megalapításának huszonötödik évfordulóját. Novemberben a vállalat stratégiai koalícióra lépett az EMC-vel és a VMware-rel, hogy a virtualizált adatközpontok piacán elfoglalt pozícióját megerősítve, továbbfejlessze Unified Computing System szerverplatformjait. A negyedév során zárult le a Cisco egyik akvizíciója: a vállalat közel 2,9 milliárd dollárért vásárolta meg a mobilinfrastruktúra-szállító Starent, illetve a SaaS-megoldásokat fejlesztő ScanSafe-t.

A Cisco az aktuális negyedévben további, 23 és 26 százalék közötti bevételnövekedésre számít a megelőző év hasonló eredményéhez képest. A cég a következő néhány negyedévben két-háromezer új munkavállaló felvételét tervezi, mi több, már meg is kezdték a toborzást. A szakembergárda bővítésével az a célja, hogy előkészítse bizonyos stratégiai lépések megtételét - köztük a cég új piacokra való belépését.

A cég eredményei a megelőző negyedév jelentős visszaesése után emelkedtek ismét - gyakorlatilag valamennyi termékkategóriában. Az összesített eladások az előző negyedév egyszámjegyű csökkenése után nemzetközi szinten 11 százalékkal emelkedtek. A Cisco amerikai szolgáltatók felé történő szállításai több mint húsz százalékkal növekedtek, míg Európában négy, az ázsiai régióban tízszázalékos erősödést mutattak.

A Cisco tavaly márciusban bemutatott Unified Computing System (UCS) architektúrája iránt is jelentős kereslet mutatkozott; a cég vezetőinek közlése szerint a második negyedévben megduplázódtak a megrendeléseik. A vállalat jelenleg négyszáz UCS-ügyféllel dolgozik együtt; a projektek többsége pilot-, illetve kiépítési fázisban van.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ