A Forrester erős IT-költésre számít

2010. július 22., 15:40
Az ismert kutatócég előrejelzése szerint világszinten a recesszió ellenére tovább nőhet a technológiai termékek és szolgáltatások iránti kereslet.
A Forrester Research kedden kiadott közleménye szerint az idei év második félévében tovább élénkülhet az IT-termékek és szolgáltatások iránti kereslet: annak ellenére is, hogy a szakemberek Európára nézvést a többi kontinentális térséghez mérten lassabb ütemű növekedésre számítanak.

A Forrester elemzése szerint az Egyesült Államokban az IT-eszközökkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos költés 9,9 százalékkal, 564 milliárd dollárra nőhet; világszinten 1580 milliárd dolláros forgalomra számítanak.

Az előrejelzések szerint Kanadában nőnek majd a legnagyobb mértékben az informatikai szektorból származó bevételek az idén: az észak-amerikai országban 16,2 százalékos emelkedéssel számol a Forrester. Latin-Amerikában szintén számottevő, 15,4 százalékos növekedéssel számolnak; Ázsiában 11 százalékos, Kelet-Európában, a Közel-Keleten és Afrikában egyaránt 10,5 százalékos emelkedést prognosztizáltak az elemzők.

A Forrester szerint IT-költés szempontjából a „nagy vesztes" a nyugat- és közép-európai régió lehet: itt 0,7 százalékos csökkenésre számítanak a szakemberek.


A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Hatékony ügyfélkezelés és eszközmenedzsment

Mészáros Tamás, CNW Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ