A HP megvásárolja a nehézségekkel küzdő Palmot
A Palm tavaly jelentette meg WebOS nevű, új mobiltelefon operációs rendszerét, amelyet egyelőre csak két Palm telefonon találhatunk meg, további modellekben egyelőre nem vezették be. A gyártó küszködik az eladásokkal, például az Apple iPhone-tól és Google Androidtól szorongatva, a legutóbbi jelentésekből pedig kiderül, hogy számos eladatlan telefon maradt készleten és a jövőbeni bevételek valószínűleg messze elmaradnak majd a várttól.

Az akvizíció jótékony tőke infúziót biztosíthat a Palm fennmaradásához, és anyagi alapot szolgáltathat a Palm technológiáinak továbbfejlesztéséhez. Chris Hazelton, a 451 Group elemzője szerint a hagsúly most elmozdul az anyagiakról és az került előtérbe, hogy mit tudnak ezek a készülékek.
A HP azt ígéri, hogy felemeli a Palm által eddig kutatásokra szánt évi 190 millió dolláros összeget és befektet további értékesítési és marketing tevékenységekbe.
Todd Bradley, a Palm volt vezére illetve a HP Személyi Számítógépek Divíziójának (Personal Systems Group) vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy komoly befektetésekre készülnek a termékfejlesztés terén és felrázzák a marketinget is, hogy átvehessék a piacvezető szerepet.
Azt várja a HP az üzlettől, hogy nagyobb szeletet hasíthasson ki az okostelefon piacból, de ezen felül is terveibe illik a Palm felvásárlása. A Palm technológiái segíthetnek a tábla piacra való belépésben is. „Az okostelefonokon túl is látunk lehetőségeket" - nyilatkozta Braidley, megemlítve a slate, tablet eszközöket és a számítógépeket is. A Palm WebOS jelenleg csak telefonokon futtatható.
Egy kulcsterület lehet a HP növekedésében a pala-gép (slate) üzlet Jack Gold, a J. Gold Associates elemzője szerint. „Míg a tábla gépek elsősorban internet elérést biztosító eszközök, addig a HP kezében lehetővé teszik felhő alapú szolgáltatások biztosítását, melyekből éppúgy bevétel származhat, mint mondjuk egy szoftverboltból." mondta.
Nem biztos, hogy a WebOS térnyerésének mindenki örülne. A Microsoft számára kifejezetten konkurenciát jelenthet a Palm WebOS operációs rendszere, mivel eddig a HP tenyérgépeken, okostelefonokon is Windows Mobile futott és az ígéretek szerint az első HP táblagép is Windows 7-et használ majd. Csak kis szeletet mondhat magáénak a Windows Mobile okostelefonok piacából a HP, sőt, elemzők szerint a cégnek ez az üzletága erősen leáldozóban van.
Bradley ugyan megerősítette, hogy a HP továbbra is a Microsoft stratégiai partnere marad, azonban arról nem beszélt, hogy ez a telefon üzletágra is vonatkozik, vagy csak a PC-kre.

A Palm megvásárlása felturbózhatja a HP okostelefon üzletágát, hiszen megtakarít a cégnek rengeteg fejlesztési időt és költséget. Saját telefonok kifejlesztése és operációs rendszer vadászat (Android legyen, vagy Windows Mobile?) helyett kész megoldásokhoz jut a cég. Gold szerint „A Palm egy olyan modern és versenyképes mobil platformmal teszi gazdagabbá a HP-t, mely már meg van tervezve, sőt gyártás alatt is áll. Ez nem csak dollármilliókat spórol meg a HP-nak, de drámaian felgyorsítja piacra lépését."
Gold véleményével más elemzők is egyetértenek, de nem mindenki. Charles Golvin, a Forrester Research elemzője szerint a HP-nak erős mobilpiaci jelenlétre lenne szüksége, de ezt a Palmtól nem kaphatja meg. Jobban tette volna a cég, ha inkább a Palm embereit csábítja el. Golvin szerint a HP-nak nincs szüksége a brand névre és a szellemi tulajdonjogokra, amikhez a Palm felvásárlásával jut. Szerinte a WebOS platform sem tartható sokáig ilyen erős verseny közepette.
A HP növekedést vár a WebOS-től és azt, hogy olcsóbb készülékekkel léphet piacra. Abban is bízik a cég, hogy kinevelhet egy jelentős WebOS fejlesztői közösséget és így több alkalmazás lesz elérhető erre a platformra. Jelenleg 2000 alkalmazás érhető el hozzávetőlegesen erre a platformra.
Hazelton szerint a Palm operációs rendszere és hardvere is sziklaszilárd, a bajokhoz egy sor ballépés és rossz időzítés vezetett. A Palm új telefonját akkor mutatták be, mikor az iPhone már megvetette lábát és az Android is épp megjelent. Ráadásul szolgáltatót sem jól választott a cég Hazelton szerint, a Verizon helyett a Sprinttel indultak, mely nem megfelelően promótálta a Palm Pre modelleket, melyek elsőként hordozták magukban az új operációs rendszert.
Hazelton arra számít, hogy a HP megtartja a Palm brand-et és ad némi autonómiát a felvásárolt cégnek. A HP legalábbis úgy nyilatkozott, hogy a Palm egy új üzleti egységet képez majd a cégen belül.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.