A HP vásárolhatja fel a 3PAR-t
A 3PAR pénteken este jelentette be, hogy részvényesi közgyűlése elfogadta a Hewlett-Packard (HP) felvásárlási ajánlatát; az IT-szektor vezető vállalata darabonként harminc dollárt kínált a cég részvényeiért.Az adattároló megoldásokat fejlesztő cég közgyűlésének határozata nyomán véget ért a Dell és a HP közötti akvizíciós versengés. Az igazgatótanács levélben értesítette a Dell illetékeseit, hogy a HP a velük kötött előzetes egyesülési megállapodásban foglalt, részvényenként 27 dolláros vételárat „túlszárnyaló ajánlatot" tett. A 3PAR tájékoztatása szerint a közgyűlés döntése nyomán haladéktalanul leállították a Dellel folytatott tárgyalásokat, és elfogadták a HP ajánlatát.
A 3PAR az általa kifejlesztett „thin provisioning" technológiával alapozta meg piaci hírnevét. Megoldásuk lehetővé tesz a tárolókapacitások igény szerinti megosztását. A rendszer nagy mértékben különbözik a hagyományos „fat provisioning" szisztémáktól: ezek előzetesen, az egyes alkalmazások becsült kapacitás-igényét figyelembe véve osztják el a rendelkezésre álló erőforrásokat. A thin provisioning támogatói szerint igen előremutató invenció, hiszen a korábbi megoldásoknál hatékonyabb erőforrás-menedzsmentet szavatol, és elkerülhetővé teszi a források alultervezését.
A HP és a Dell egyaránt kulcsfontosságúnak tekinti a 3PAR termékeinek és technológiájának integrálását, amelyek felhasználásával az eddigieknél összetettebb számítási felhőket hozhatnak létre.
A cég száz százalékának „tőzsdei aukcióját" augusztus 16-án a Dell nyitotta meg: a cég nyitó ajánlatában 1,15 milliárd dollárt kínált a 3PAR papírjaiért. A HP szinte azonnal reagált konkurense ajánlatára - az elemzők szerint elsősorban azért, mert jelenleg csak kevés, reális áron felvásárolható vállalat van a szegmens szereplői között.



Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást.

0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.