A kormányportálért is felelős cég élére került Pásztory

2010. szeptember 7., 11:46
A magyarorszag.hu kormányportált, valamint a kormányzati gerinchálót is üzemeltető Kopint-Datorg Zrt. egyszemélyes tulajdonosaként az MNV Zrt. igazgatósága szeptember 6-án a 100 százalékos állami tulajdonban álló társaság irányítási szerkezetének átalakításáról döntött. Pásztory Tamás lett a cég vezetője.

Pásztory TamásA Magyar Nemzeti Vagyonkezelő közleménye úgy fogalmaz, hogy a "takarékos és átlátható állami gazdálkodás érdekében az igazgatóság megszűnik, feladatait az öt évre megválasztott új vezérigazgató, dr. Pásztory Tamás látja el". Pásztory (képünkön) eddig a társaság igazgatóságának elnöke volt, de feltehetőleg sokan emlékeznek rá, hogy a Matávnál, illetve a jogutód távközlési cégnél, a Magyar Telekomnál töltött be különböző posztokat a rendszerváltástól egészen 2007-ig. 1990-től emberi erőforrás-fejlesztési igazgató volt, 1996-tól 2007-ig vezérigazgató-helyettes.

Pásztory egyébként a másfél éve kinevezett Oláh Györgyöt (korábbi APEH informatikai elnökhelyettest) váltotta a Kopint-Datorg élén. 

A Kopint-Datorgnál az újonnan létrehozott, bővített hatáskörű ügydöntő Felügyelő Bizottság elnökévé Urbán Györgyöt, tagjaivá Csizmadia Attila és Dr. Gellén Mártont választották meg, ugyancsak ötéves időtartamra.

"Az MNV Zrt. az új struktúrájú vezetéstől azt várja el, hogy érvényesítse a hatékony gazdálkodás szempontjait és magas színvonalon lássa el az elektronikus közigazgatási közszolgáltatási feladatokat." - olvasható az erről szóló közleményben.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ