A leglopottabb magyar laptopok

Az ORFK szóvivői irodájának tájékoztatása szerint 2010-ben 3004 esetben loptak el laptopokat Magyarországon. Egy évvel korábban 2904 eset vált ismertté, így az esetek száma egy év alatt keveset, 3,4 százalékponttal nőtt. Az okozott kár értéke majdnem elérte az 1 milliárd forintot, 911 millió forint volt. Érték szerint közel 15 milliónyi számítógép került meg, ami az ellopott gépek 1,6 százalékát jelenti.
Jegyezzük le a sorszámot
A notebookok jellemzően lakásból, parkolóból, irodaházból, vonatból, áruházból illetve kollégiumból vagy felsőoktatási intézményből tűnnek el. Az ORFK szóvivői irodájának tájékoztatása szerint az ellopott laptopok esetében gyakori hiba a tulajdonos részéről, hogy előzőleg nem írta fel a készülék egyedi azonosító számát (serial number), mely alapján köröztetni, illetve megtalálása esetén azonosítani lehetne a számítógépet. Így tehát ajánlatos már a vásárlást követően feljegyezni a - rendszerint a laptop hátulján, a kiadott számlán feltüntetett - azonosító számot, ez nagymértékben segítheti a hatóság munkáját.
Fontos arra is figyelni, hogy a laptop használatát követően ne hagyjuk az értékes eszközt mások számára elérhető helyen, ne tegyük közszemlére, autóban semmiképpen ne hagyjuk látható helyen.
Leglopottabb márka: Toshiba
A lopottlaptop.hu oldalon 2010-ben is rengetegen regisztrálták lopott noteszgépjüket. A bejelentett adatok alapján kiderül, hogy a legtöbbet lopott laptop márka szerint a Toshiba, ezután az Asus és az Acer következik. Az első ötben még benne van a Hewlett-Packard és a Dell is.
Ami pedig az elkövetés helyét illeti, az esetek 69 százalékában Budapesten tulajdonítják el a gépeket. Negyedüknek különböző vidéki városokban, falvakban vesz nyomuk. Az egyetemi városok is veszélyben vannak, így Szeged, Pécs is keresettnek számít a laptop tolvajok körében. És még egy helyszínt meg kell említeni: az esetek 2 százalékában vonaton, jellemzően városok közötti interncity-n tűnnek el gépek.




0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.