A Google-t és az Apple-t is perli a Microsoft társalapítója
Tizenegy nagy cég ellen nyújtott be csoportos keresetet az Interval Licensing pénteken Washingtonban, azt állítva, hogy azok megsértették a kereséssel, multimédiával, felugró ablakokkal és adatbázis kezeléssel kapcsolatos szellemi tulajdonjogait. A felperes cég Paul Allennek, a Microsoft társalapítójának tulajdona.
Nem kisebb nevek szerepelnek a keresetben mint az AOL, az Apple, az eBay, a Facebook, a Google, a Netfix, az Office Depot, az OfficeMax, a Staples, a Yahoo és a YouTube. Vagyis gyakorlatilag az internetes ipar krémje tűz alá került.

David Postman, Allen szóvivője elmondta, hogy négy szabadalomról van szó, amelyek a keresés, multimédia, adatbázis és képernyős aktivitás területén tartalmaznak ma már alapvető technológiákat, egyebek között az érdeklődéshez kapcsolódó reklámok, a periferiális észlelés kihasználása is ezekben a szabadalmakban lett először leírva. Az Interval Licensing nem a licencek eredeti kidolgozója, azokat az Allen és David Liddle által 1992-ben alapított Interval Research-től vették át. Az Interval Research információs rendszerek, kommunikáció és számítógép tudományok terén folytatott kutatásokat, amelyek eredménye azóta a mai webes technológiákba is beépültek - legalábbis a felperes képviselője szerint.
Postman szerint tehát az Interval Research volt az, aki technológiáival úttörő módon járult hozzá a ma ismert web kialakulásához és ezek a szabadalmak elengedhetetlenek a mai kereskedelmi webes tevékenységekhez és a keresők működéséhez is. Ezzel persze nem mindenki ért egyet.
„Ez a per, amelyet Amerika több kiemelten innovatív cége ellen indítottak azt a sajnálatos trendet tükrözi, miszerint az emberek a piaci verseny helyett a bíróságon próbálnak érvényesülni. Az innováció - és nem a pereskedés - annak módja, hogy olyan termékeket és szolgáltatásokat kínálhassunk, amely milliók hasznára válik szerte a világon" - kommentálta a Google képviselője.
„Teljesen alaptalannak tartjuk ezt a keresetet és élénken küzdünk ellene" - mondta Andrew Noyes, a Facebook szóvivője. De hasonlóképpen nyilatkozott az eBay illetékese is miután áttekintette a keresetet. A Yahoo és az AAOL egyelőre nem kívánta kommentálni az eseményeket, az Apple pedig egyelőre késik a válasszal.
Ha a per sikerrel jár, az alaposan megcsapolja a nagyok pénztárcáját és vélhetően megnehezíti a kisebb fejlesztő cégek dolgát is. Számunkra kérdésessé teszi létjogosultságát a késlekedés, melyet a felperes tanúsított, hiszen már hosszú évek óta alkalmazta minden internetes kereskedelmi vállalkozás az érdeklődés szerinti tartalom ajánlását, a multimédiát vagy a felugró ablakokat, de perre csak most került sor.



Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást.

1 hozzászólás
látszik hogy köze van a microsofthoz... szánalmas amit azok csinálnak