A mobilnyomtatási forradalom küszöbén

2011. december 2., 12:50
Az elkövetkezendő néhány évben a hazai és nemzetközi nyomtatási piacon két fő trend lesz a meghatározó. Az egyik a mobileszközök elterjedésének következtében a mobilnyomtatási igények jelentős növekedése, a másik a dokumentumkezelési piac előretörése a csak hardver alapú megoldásokkal szemben.

Több mint 8 éve a hazai dokumentumkezelési piacon

A magyarországi irodai szoftveres megoldások forgalma 2011-ben már az előző évhez képest is 49 százalékkal növekedett, 2012 és 2015 között pedig a Canon Hungária Kft. a tervek szerint megtriplázza ezt a forgalmat. Így a vállalati üzletágban 2014-re 20 százalékra nő az irodai szoftveres megoldások értékesítésének aránya Magyarországon.

Az okostelefon és tabletpiac robbanásszerű növekedésének következtében már szinte természetes, hogy az üzleti szférában dolgozók mobileszközeiken keresztül informálódnak, mely óriási mértékben növelheti az új nyomtatási lehetőségek iránti keresletet az elkövetkezendő 5 évben. A piaci potenciált jól mutatja, hogy Gartner felmérése szerint az okostelefonok piaca 2015-re világszinten eléri az 1,105 milliárd eladott darabot, az értékesített tabletek száma pedig a 326 millió darabot - mely több mint ötszörös növekedést jelent 2011-hez képest.

Egy másik kutatásban a megkérdezett vállalatok szerint alkalmazottaik 98 százaléka használja az okostelefonját, 44 százalékuk pedig a tableteket a munkájuk során, viszont az IDC felmérése szerint az okostelefon használók 52 százaléka még nem tud mobileszközéről nyomtatni, pedig feltétlenül szüksége lenne rá. A munkavállalók 52 százaléka leggyakrabban olvasásra használja a mobileszközöket, és 38 százalék nyilatkozott úgy, hogy a mobilnyomtatás legnagyobb előnye, hogy bárhonnan, bármelyik nyomtatóra nyomtathatnak.

A vállalatok számára a közeljövőben elengedhetetlen lesz az új technológiák és legfejlettebb szoftveres megoldások integrálása a nyomtatási és dokumentumkezelési rendszerekbe. A mobil nyomtatási infrastruktúra kiépítésével így alkalmazkodhatnak az új nyomtatási szokásokhoz, és a munkavállalók - főként a mobil munkaerő - megváltozó igényeihez.

canon_iphone

Komplex megoldások
A teljes körű - a hardver elemek mellett szoftvereket is tartalmazó - megoldások egyre növekvő szerepét az is alátámasztja, hogy a csak hardver alapú eladások világviszonylatban 2007-től folyamatos visszaesést mutatnak, ezzel szemben a komplex értékesítés egyre inkább emelkedik. InfoTrends adatai szerint a szoftveres megoldások világpiaci forgalma 2011-ben várhatóan eléri a 8.000 millió eurót, a teljes dokumentumkezelési piac forgalma a Gartner becslései szerint pedig 2013-ra az 5,5 milliárd dollárt, mely további növekedési potenciált jelent a Canon számára is.

A Canon dokumentum-, és nyomtatáskezelő szoftveres megoldásai a legújabb technológiákat és szolgáltatásokat nyújtják a vállalatoknak: növelik a költséghatékonyságot, és a biztonságot, csökkentik a környezeti terhelést, valamint könnyen integrálhatók a már meglévő nyomtatási rendszerekbe. A nemrégiben bemutatott uniFLOW v5.1 pedig egy olyan nyomtatáskezelési platform, amely már támogatja a biztonságos és költséghatékony távoli nyomtatást a mobileszközökről - okostelefonokról és táblagépekről - is.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ