A modelltől a végrehajtásig
A magyar leányvállalat eddig az ARIS Platformot alkotó BPM és PPM eszközök bevezetésével a folyamatok tervezésében, modellezésében, visszamérésében és elemzésében segítette ügyfeleit, mostantól azonban a webMethods eszközökkel a folyamatok implementálásában és működtetésében is a szervezetek rendelkezésére áll. - Ez az eszköztámogatás régóta hiányzott az ARIS portfólióból - mutatott rá Földháziné Szakács Zsuzsanna, az IDS Scheer Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. - A 90-es évek közepén az IDS Scheer még rendelkezett saját workflow motorral, de ennek fejlesztésével felhagyott, amikor a folyamatmenedzsment üzleti szintű támogatását helyezte stratégiájának középpontjába. Az ARIS eszközökkel megtervezett és modellezett folyamatok attól kezdve harmadik féltől származó implementációs környezetbe kerültek átadásra és végrehajtásra.
Kivételt az SAP és részben az Oracle alapú rendszereket érintő fejlesztések képeztek, mivel ezeknél az IDS Scheer az eddigiekben is kínált folyamatimplementációs szolgáltatásokat. A Software AG webMethods rendszerintegrációs eszközeivel azonban ez a kompetencia immár a hagyományos, ún. legacy, valamint a Java alapú rendszerekre is kiterjed.
ARIS-webMethods integráció
A cégegyesítést megelőzően az IDS Scheer a stratégia, a tervezés, a megvalósítás, a monitoring és a kontrolling területére összpontosítva építette ki BPM eszköztámogatását és tanácsadói kompetenciáját. A Software AG ugyanakkor az elkészült folyamatmodellek informatikai oldalra történő átadását, lefordítását, a folyamatok végrehajtását, üzemeltetését, IT szintű monitoringját támogatta webMethods eszközeivel.
- Az IDS Scheer az utóbbi három-négy évben a modell alapú fejlesztés megvalósításán is dolgozott, a SOA módszertan jegyében az ARIS eszközöket harmadik féltől származó, pl. IBM, Microsoft és Oracle termékekkel integrálva - mondta Szűcs Tamás, az IDS Scheer Hungária BPM termék- és értékesítési menedzsere. - A Software AG-vel történt egyesülés eredményeként azonban már saját implementációs környezettel is rendelkezünk.
Az akvizíciót követően termékek és módszertan szintjén is a két portfólió egyesítése zajlik. Az ARIS és a webMethods eszközök integrációjával létrejövő Model-to-Execute (M2E) megoldás a folyamatok teljes életciklusára kiterjedő eszköz- és módszertani támogatást ad a vállalatoknak.
- Első körben meglévő ügyfeleink körében kívánunk olyan megoldást kínálni, amely túlmutat a folyamatok leírásán és szabályozásán, illetve SAP rendszeren belüli működtetésén - fogalmazott Szakács Zsuzsanna. - A webMethods eszközrendszerével ugyanis a jellemzően több rendszert érintő, vállalati szintű folyamatok bevezetésére is vállalkozunk. Az ARIS és a webMethods közötti integráció nagyon komoly hozzáadott értéket képvisel az eddigi, harmadik féltől származó implementációs eszközöket is bevonó megoldásokkal szemben, amelyek megnehezítették és lelassították a folyamatokat érintő változások követését. Az ARIS és a webMethods integrációja ezt a problémát megszünteti, mivel a folyamatmodellező és -implementációs környezet között ezek a módosítások automatikusan átadásra kerülnek. Napjaink gazdasági környezetében, amikor a vállalatoknak megannyi változásra kell gyorsan és költségek szempontjából is a lehető leghatékonyabban reagálniuk, ez óriási előnyt jelent.
M2E-stratégia
A webMethods hazai piaci bevezetése létszámbővítést is feltételez - az IDS Scheer Hungária eddig két, folyamatimplementáció terén tapasztalt, technológiai szakemberrel erősítette csapatát. A leányvállalat emellett a közeljövőben hivatalosan is felveszi a Software AG nevét.
- Ügyfélkörünkbe számos közüzemi vállalat tartozik, és részükről nagy érdeklődésre számítunk - emelte ki az M2E hazai alkalmazásának egyik lehetséges területét az ügyvezető. - Ezek a szolgáltatók a közeljövőben várhatóan nagy projekteket indítanak annak érdekében, hogy áttérjenek a mérőórák távoli leolvasását és a fogyasztás változásainak előrejelzését lehetővé tevő, ún. smart metering megoldások alkalmazására. A folyamatok modellezését és mérését lefedő ARIS eszközeink és a velük integrált webMethods folyamatimplementációs eszközök olyan támogatást adnak a hasonló léptékű és összetettségű projektek megvalósításához, amelyről a szervezeteknek nem érdemes lemondaniuk.
A cég további stratégiájáról szólva Szakács Zsuzsanna hangsúlyozta, hogy az IDS Scheer Hungária a továbbiakban is megtartja a létesítményfelügyelet és dokumentum-, illetve számlamenedzsment területén kiépített kompetenciáit, amelyek az ELO, az SAP és az Open Text technológiáihoz kötődnek. A tavaly felszámolás alá került Megatrend által szállított Infosys vállalatirányítási rendszerről migrálni kívánó vállalatoknak az SAP-partner IDS Scheer Hungária szintén teljes körű megoldást kínál a váltáshoz.
Két évvel a versenytársak előtt
A Software AG a tavalyi Cebiten mutatta be, hogy az ARIS-ban elkészített folyamatmodellek miként fordíthatók le a BPMN (Business Process Modeling Notation) jelölési rendszer nyelvére, amely a folyamatok specifikálását teszi lehetővé a modellen belül, és az így elkészített logikai folyamatmodellek hogyan implementálhatók és hajthatók végre a webMethods eszközeivel.
- Idén a hannoveri szakvásáron anyavállalatunk azt a két terméket is bemutatja, amely az ARIS-ban elkészített folyamatmodellek webMethods implementációs környezetbe történő átadását, a szükséges jóváhagyások mellett, automatizálja - mondta Szűcs Tamás. - M2E megoldásunk így lehetővé teszi, hogy az üzleti és az IT oldal ugyanazon folyamatmodellek és -specifikációk alapján, a vállalati stratégiával szoros összhangban dolgozzon, ami gyors és pontos, költséghatékony megvalósítást és teljes átláthatóságot eredményez.
Az idei Cebiten bejelentésre kerülő Model-to-Execute és Process Intelligence béta verziója már korábbról elérhető - az IDS Scheer Hungária első hazai webMethods pilot projektjében is ezeket használja.
M2E-vonatkozásban a Software AG egyik első, nemzetközi referencia ügyfele a világ 25 legnagyobb, univerzális pénzintézete közé tartozó Crédit Agricole. A francia bankcsoport a lakossági ügyfelek kiszolgálását technológiai oldalról támogató, öt informatikai szervezetét vonta össze egyetlen entitássá a folyamatok és a teljesítmény javítása érdekében. A projekt megvalósításához a Crédit Agricole az ARIS és a webMethods együttes alkalmazását választotta, mert a két eszközrendszer közötti integrációt a kiértékelés során olyan megoldásnak találta, amely fejlettségét tekintve „két évvel megelőzi versenytársait".



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.