A Novell elutasította az EA felvásárlási ajánlatát
Ron Hovsepian közleményben tájékoztatta a döntés hátteréről a részvényeseket. "Mint azt bizonyára önök is tudják, március 2-án az Elliott Associates befektetési alap bejelentette: saját kezdeményezésű, feltételes ajánlatot tesz a Novell felvásárlására. A mai napon sajtóközleményben reagáltunk: az igazgatótanács, miután neves független jogi és pénzügyi tanácsadók közreműködésével áttekintette, inadekvátnak találta az Elliott ajánlatát, amely rendkívüli mértékben alulbecsüli a vállalat lehetőségeit."
Korábban több szakértő is kételyeket fogalmazott meg azzal kapcsolatban, vajon megéri-e a Novell a befektetési alap szakemberei által kalkulált összeget, és azt, hogy a vállalat elérheti a tervezett 5,75 dolláros részvényenkénti eredményt; mások azonban úgy vélekedtek, a cég mindenképpen "megéri az árát" - már csak a közel 1,82 milliárd dollárra rúgó eszközállománya kapcsán is.
A Novell az elmúlt időszakban pénzügyi problémákkal küzdött, eladásai immár hat negyedév óta folyamatosan csökkennek. Az októberben lezárult üzleti évre vonatkozó bevételei tíz százalékkal csökkentek, és a nettó eredménye is apadt. Hovsepian összes juttatása 17 százalékkal 5,7 millió dollárra esett.
A Novell eredetileg operációs rendszerek fejlesztésével szerzett hírnevet magának: az 1983-ban bemutatott NetWare megoldással közel tíz éven keresztül dominálta a piacot. A vállalat a kilencvenes években komoly vetélkedésbe keveredett a Microsofttal, amelyből az Unix System Laboratories és a WordPerfect felvásárlása ellenére is vesztesként keveredett ki. A cég az elmúlt években a nyílt forráskódú rendszerek fejlesztése felé fordult, amelyet egyebek mellett a SuSE és a Ximian felvásárlása is erősített.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.