A Synergon szolgáltathat a BKV-nak
A BKV Zrt. 2008. január 18-án azonnali hatállyal felmondta a T-Systems Hungary (ma IQSys Zrt.) 2001-ben kötött, 2010-ig szóló informatikai szolgáltatási szerződését. A felmondást követően kiírt közbeszerzési eljáráson - amelyre 17 cég jelentkezett - a legkedvezőbb ajánlatot a Synergon Informatika Nyrt. nyújtotta be - tette közzé szerdán a BKV Zrt. A nyertes Synergon Informatika Nyrt.-vel kötendő szerződéstől a közlekedési társaság - a többletszolgáltatások jelentős értékén felül - éves szinten még 300 millió, azaz a 10 évre kötendő szerződés teljes időtartama alatt több mint 3 milliárd forint megtakarítást vár.
A BKV Zrt. szerdai igazgatósági ülésén meghozott döntést követően, a szerződés megkötésére várhatóan november végéig sor kerül. A Synergon Nyrt. - a kedvezőbb ár mellett - bővebb szolgáltatást is nyújt az előző szolgáltatóhoz képest, így például magasabb lesz a cég által biztosított rendelkezésre állási idő is, ami jelentős segítséget nyújt a BKV Zrt. informatikai hálózatát kezelőknek és felhasználóknak.
Kedvezőbb feltételek
A korábbi informatikai szolgáltató szerződésének felmondását megelőzően 10 hónappal kezdett tárgyalásokat a társaság a szerződés éves díjának csökkentéséről, mert azokat a BKV akkori vezetése előnytelennek, aránytalanul magasnak ítélte meg - emlékeztetett a BKV közleményében. A tárgyalások eredménytelensége miatt a BKV Zrt. a közbeszerzési törvény alapján tárgyalásos eljárást indított "informatikai üzemeltetési és fejlesztési szolgáltatások nyújtása"tárgyban. A 17 érdeklődő cég februárban szándéknyilatkozatot nyújtott be.
A lefolytatott közbeszerzési eljárás alapján megkötendő, határozott idejű (10 év) szerződés kedvezőbb, mint az IQSYS Zrt.-vel 2001-ben kötött szerződés. A havi szolgáltatási díj és a szerződés teljes időtartamára rögzített ár (32 987 952 387 forint) közel 10 százalékkal kedvezőbb, mint az IQSYS 2008. évi megállapodás szerinti árai (35 767 303 452 forint). Fentieken túlmenően kiemelendő, hogy - az eddigieknél kedvezőbb áron megkötendő szerződésben - bővebb a szolgáltatási terjedelem, valamint az azonos elemekhez kapcsolódó szolgáltatási szintek lényegesen meghaladják az IQSYS Zrt. által vállaltakat.
A jelentős megtakarítás és a többletszolgáltatások mellett kedvezőbb a fizetési határidő is, a korábbi 30 nap helyett60 nap. A nyújtandó bankgarancia mértéke 170 millió forint, míg az IQSYS felé jelenleg fennálló bankgarancia-állomány 866 millió forint - derül ki a sajtóközleményből.



Tipikus számítóközpont nem létezik. Az adatközpontok méretben, a beépített szerverek számában, biztonsági szintben, rendelkezésre állási fokban és számos egyéb jellemzőben is különböznek egymástól. A klimatizálás tekintetében azonban többnyire egy uralkodó nézet volt: az álpadlós technológia. Ez a rendszer olyan esetekben válik be, ahol az eszközök teljesítménye és így a hőveszteség kicsi.


0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.