A válság nem vetette vissza a fejlesztési törekvéseket

2010. február 12., 11:21
Az InnoMax innovációs seregszemlén több tucat hazai kis- és középvállalkozás mérettette meg 2009-ben megvalósított fejlesztési terveit. A legjobb pályamunkákért járó díjakat ünnepélyes keretek között adták át a Művészetek Palotájában rendezett eseményen.

Invitel InnoMax Díj néven írt ki pályázatot tavaly decemberben az Invitel kis- és középvállalkozásoknak, amelyek innovatív és kreatív fejlesztéseikkel 2010. január 15-ig nevezhettek a versenyre. Az Invitel InnoMax Díj nem csupán az üzleti maximalizmus iránt elkötelezett vállalkozások megmérettetése, hanem olyan platform, ahol a vállalkozások széles szakmai közönség előtt mutathatták be azokat az élenjáró újításaikat, amelyekre valóban büszkék.

Az Invitel InnoMax Díjra több tucat pályázat érkezett az ország minden tájáról, számos működési területről. Nem csak termékfejlesztésekkel jelentkeztek, de a vállalati működést ésszerűsítő, a meglévő eszközök kihasználtságát, illetve a kommunikációs lehetőségeket maximalizáló pályázatok is szép számban érkeztek.

A zsűri a szervezetek méretének megfelelően három kategóriában díjazta a nyertes vállalkozásokat, két zsűriző pedig különdíjat is felajánlott.

Kategóriánként az alábbi fejlesztési projekteket díjazta a zsűri:

I. kategória: 5-19 fős vállalatok: Hedz Magyarország Kft.

Fejlesztés: iziSHOP mTicket és eTicket elektronikus menetjegyek

II. kategória: 20-69 fős vállalatok: iPont-Consulting Kft.

Fejlesztés: 3D tartalmak és megoldások

III. kategória: 70-250 fős vállalatok: Opten Informatikai Kft.

Fejlesztés: Professzionális üzleti adatbázisok az informatikai rendszerek mögött

HASZON média különdíj: Medicover

Fejlesztés: Medicover Guide Line

KÜRT különdíj: Gisdata Kft.

Fejlesztés: Social Networking rendszerre épülő, helyzetalapú szolgáltatások

Az Invitel InnoMax Díj és a díjjal járó médiaszereplések mellett a Hedz Magyarország Kft. 500 ezer forint értékű, az iPont-Consulting Kft. 700 ezer forint, az Opten Informatikai Kft. pedig 1 millió forint értékű új telekommunikációs szolgáltatást nyert az Inviteltől.

"A pályázatok elbírálása megerősített abban a véleményemben, hogy egy cég nehéz helyzetéből az egyetlen kiút az innováció - ami nem mindig technológiai innovációt jelent csak. Nem csodálkoztunk azon, amikor azt láttuk, hogy sokan kísérleteznek új ötletek működésbe állításával. Szerencsére gyakran nem pusztán a bátorság a fejlesztés alapja, hanem több alaposan átgondolt, üzletileg és stratégiailag megalapozott terv alapján sikerre vitt innovációval találkozhattunk. A nyertes pályamunkák kiválasztásakor fő szempontot jelentett az, hogy magát az ötletet az adott vállalkozás milyen szinten tudta megvalósítani " - mondta Zsembery György, az Invitel értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese, az InnoMax Díj zsűrijének elnöke.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ