A vártnál jobb eredményt jelentett az IBM
Az IBM napokban kiadott, 2009 negyedik negyedévére vonatkozó gyorsjelentésében 4,81 milliárdos profitról számolt be: ez 3,59 dolláros részvényárfolyamot, és kilenc százalékos emelkedést jelent a tavalyi évhez képest. A Thompson Reuters által megkérdezett elemzők korábban 3,47 dolláros részvényárfolyamot valószínűsítettek.
Az eladások is a várakozáson felül alakultak: 2,72 milliárd dollárt tettek ki, ami mérsékelt, egy százalékos növekedést jelent. A vállalat szolgáltatási és szoftver-eladási szektora egyaránt kétszázalékos növekedést produkált, míg a hardver üzletág bevételei négy százalékkal visszaestek. Az IBM az idei évben bevételei további növekedésével számol.
"Számos nagyobb, tavaly megkötött szerződésünk van, amelyek nem zárultak le a negyedik negyedévben; üzleti szempontból rendkívül erősen kezdődött az idei év" - nyilatkozta Mark Loughride, az IBM pénzügyekért felelős alelnöke. "Éppen ezért a szoftvereladások esetében kétszámjegyű bevételnövekedésre számítunk az első negyedév során" - mondta Loughride hozzátéve: a vállalat szoftver-üzletága 2000 óta megtriplázta a bevételeit.
Az IBM szerint a cég részvényárfolyama az év végére tizenegy dollárra emelkedhet; korábbi előrejelzésükben még tíz és tizenegy dollár közötti árfolyammal számoltak.
"Bízunk a 2010-es évben, és abban, hogy teljesítjük az erre az évre kitűzött céljainkat" - jelentette ki Samuel Palmisano, az IBM elnök-vezérigazgatója.
A cég elsősorban a pénzügyi megszorításoknak köszönhette kedvező 2009-es eredményét, ám Loughride bízik abban, hogy a 2010-es évben a növekvő árbevételek tovább javíthatnak majd a vonatkozó mutatókon.



Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást.

0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.