A vártnál jobban teljesített az SAP 2009-ben

2010. január 15., 16:47
A vállalat bevételei csökkentek ugyan, de kisebb mértékben, mint az várható volt. Az SAP talpra állását lassíthatja, hogy ügyfélköre elégedetlen az áremelések miatt.

A vállalatirányítási (ERP) és üzleti szoftverek vezető szállítója, az SAP bejelentette, 2009-es pénzügyi eredményei az előrejelzéseknél kedvezőbben alakultak mind a bevétel, mind a működési költségek szempontjából. A németországi cég egy e-mailben arról számolt be, éves bevételei 3,2 százalékkal 8,19 milliárd eurón (11,9 millió dolláron) zártak. Konstans valutával számolva és a Business Objects felvásárlását külön kezelve 5 százalékkal esett a bevétel, szemben az októberi előrejelzésben megállapított 6-8 százalékos gyengüléssel. A vártnál jobb eredmény a szoftverek és szolgáltatások iránti igény lassú növekedését jelzi, amit a frankfurti tőzsde is megerősített; az SAP részvényei a bejelentés hatására 4,1 százalékkal erősödtek.

Visszafogott költés és áremelések

A gazdasági válság hatására az SAP ügyfelei részben úgy próbáltak visszafogni kiadásaikat, hogy költséghatékonyabb licenckonstrukciókra váltottak, elhalasztották a frissítéseket, vagy nem hosszabbították meg licencszerződéseiket. A válság hatására nőtt a szoftverszolgáltatások (Software-as-a-Service, SaaS) iránti igény, vagyis amikor a vállalatok jól tervezhető módon, bérleti konstrukcióban, kedvező költségek mellet, akár rövidtávra is bérbe vehetnek egy-egy teljes értékű szolgáltatást az interneten keresztül.

A JMP Securities elemzője, Patrick Walravens szerint az SAP üzleti felépülése jó jel, de nem oldja meg a cég minden problémáját; az SAP ügyfelei ugyanis elégedetlenek voltak az áremelésekkel, ezért a vállalat bejelentette, nagyobb mozgásteret biztosít az árazás és a támogatási szintek terén, például garantálta, hogy 2010-ben nem lesznek drágábbak a nagyvállalati támogatási szerződések. Walravens szerint az a kérdés, hogy nem jöttek-e későn az SAP engedményei.

Csökkent, de jobb, mint várták

A német cég működési mutatói az aktuális árfolyamok alapján számolva 27,5 százalékon állnak, ami szintén jobb eredmény a 25,5-27 százalékos előrejelzéshez képest. Az SAP részvényei a bejelentés napján délután négy órakor 35,2 eurón álltak. A negyedik negyedévben a szoftverlicencek eladási számai 16 százalékkal 1,11 milliárd euróra estek a korábbi azonos időszak 1,32 milliárd eurójához képest. Az elemzők korábban 987 millióra becsülték ezt a metrikát. A szoftver- és szolgáltatási bevételek - amely a licenceladásokat, az üzemeltetési támogatást és az előfizetéseket tartalmazza -, 4,1 százalékos csökkenéssel 2,56 milliárd eurón zártak a negyedik negyedévben a tavalyi 2,67 milliárdhoz képest. Az elemzők itt is kevesebbre, 2,44 milliárdra számítottak.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

3 hozzászólás

  1. pakkosz írta:
    2010-01-15 17:45:57

    Most vezettük be az SAP-t a cégnél. Nem tudja lekezelni a 2 műszakos munkarendet. Egy ilyen nyomi programhiba miatt fogunk majd éjszaka is dolgozni. Az eddigi noname programnak ez nem jelentett gondot. Jó szoftver az SAP, mindenkinek csak ajánlani tudom.

  2. eairthrow írta:
    2010-01-15 18:18:52

    No igen. Az SAP nem a kompromisszumkészségéről híres.

  3. picsku írta:
    2010-01-16 16:40:08

    Nálunk SAP van több mint 6 éve és olyan műszakrendek is vannak amilyenről sokan nem is hallottak.1-2-3 műszak+12 óra többféle variációban stb.... Szerintem jól működik:-)


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ