A Volántól a Lufthansáig
A Ferihegyi repülőtéren utasszállító gépek üzemeltetésével és karbantartásával foglalkozó Lufthansa Technik Budapest Kft. az ügyviteli rendszerét tavaly állított át teljes, 64 bites architektúrára. A HP Integrity szerverei és a hozzájuk illesztett SAN alapú StorageWorks EVA tároló révén válaszidő teljes felhasználói terhelésnél is lényegesen rövidebb egy másodpercnél, a riportgenerálás pedig a korább 10-15 perc helyett csupán 1-1,5 percet igényel. Az üzemeltetési költség 20 százalékkal csökkent, és a teljes rendszer felügyeletét két adminisztrátor el tudja látni.
Podcast: Kendelényi Jánost, a Lufthansa Technik Budapest Kft. informatikai igazgatóját arról kérdeztük, hogy a beruházás a vállalat egészének működéséhez miként járul hozzá.
A Borsod Volán a szoftverinfrastuktúrát megtartva, a korábbi Alpha processzoros rendszerét cserélte le két Itanium alapú Integrity rx4640 szerverre, amelyet két MSA1000 lemezvezérlő egészítet ki. A hardvercserével a távolról való használat válaszideje 1-2 másodpercre, a riportkészítéshez szükséges idő pedig a harmadára, 1 óráról 20 percre csökkent.
Podcast: Molnár Jánost, a HP Magyarország TSG-ESS üzletágának vezetőjét a vállalat új szemléletmódjáról kérdeztük.
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza tavaly vásárolt HP SAN EVA tárolót az adattárolási problémák megoldásához. A kórházban jókora mennyiségű (papírban kifejezve naponta 1,5 köbméternyi) információ keletkezik, amelynek nemcsak a digitális formában való tárolását, hanem a hozzáférhetőségét is meg kell oldani. Ez az elvárások szerint például egy 1 évnél frissebb lelet esetén 1 percet, a max. 5 éves leleteknél pedig max. 30 percet jelent. Terveik szerint s digitális adattárolásba és elérésbe bevonják a képi információkat is, - elsőként az RTG leleteket - amelyek óriási tárolókapacitást igényelnek.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.