Adatközpont-szolgáltatások: kevesebből többet
A vállalatok informatikai igazgatói a gazdasági válság idején azzal szembesültek, hogy az irányításuk alá tartozó IT-infrastruktúrát jobban fel kell készíteniük a gyorsan és drámai mértékben változó üzleti igények kiszolgálására, miközben az ehhez szükséges fejlesztésekre minden eddiginél kisebb költségvetés áll rendelkezésükre - olvasható az elemzésben (IDC: Top 10 Predictions for the IT Services Market, 2010). Figyelmük ezért fokozott mértékben a házon belüli üzemeltetés olyan alternatívái felé fordul, mint a hostolt és menedzselt szolgáltatások, az outsourcing és a cloud computing.
A piacelemző szerint 2010-ben a vállalaton
belüli, úgynevezett privát, valamint a nyilvános felhő megoldások, a különböző hostolt szolgáltatások - a szolgáltatásként adott infrastruktúra és alkalmazások - térhódításával, továbbá az adatközpont-átalakítás, a szerverkonszolidáció és -virtualizáció előtérbe kerülésével a szállítók mellett a rendszerintegrátoroknak is új megközelítést kell majd alkalmazniuk. Ebben az eddiginél nagyobb hangsúlyt kap az ügyfél üzleti modelljének mélyreható ismerete és megértése, valamint a kockázatok kezelése.
A 2009-es év gazdasági kihívásai és az általuk kikényszerített megszorítások számos vállalat életében jelentős változásokat hoztak az IT-beruházásokkal kapcsolatos döntések meghozatalát illetően - világított rá a Gartner is januárban az idei évre és az azt követő időszakra adott előrejelzéseiben (Key Predictions for IT Organizations and Users in 2010 and Beyond). Ezek a változások a nagyobb elszámoltathatóság és transzparencia irányába mutatnak, ezért a folyamatban nőni fog a pénzügyi igazgató szerepe, miközben az informatikai igazgatóknak is nagyobb jártasságra lesz szükségük az üzlet dolgaiban.
A piackutató talán legmerészebb előrejelzése, hogy 2012-re a vállalatok 20 százaléka nem fog saját informatikai infrastruktúrát üzemeltetni. Több olyan, egymással összefüggő trend, mint például a virtualizáció és a felhőalapú szolgáltatások terjedése előrevetíti, hogy a szervezetek a következő években csökkenteni fogják a saját tulajdonukban levő, házon belül működtetett hardvereszközök számát. Az adatközpontokban és az alkalmazottak íróasztalán persze továbbra is szükség lesz számítógépekre. De ezeket egyre nagyobb arányban harmadik fél fogja birtokolni és üzemeltetni, ami változásokat hoz majd az iparág számos területén, kezdve az értékesítési csatornáktól a vállalati IT-költségvetés kialakításán át az informatikai osztályon dolgozó szakemberek képzéséig.
Mindezt a Gartner átfogó felmérése is alátámasztja, amelyet a múlt év utolsó negyedében 41 ország és 27 iparág több mint másfél ezer informatikai igazgatója körében készített (Leading in Times of Transition: The 2010 CIO Agenda). Eszerint 2010-ben, amikor a recessziót várhatóan a kilábalás időszaka váltja fel, a vállalatok stratégiája a költségcsökkentés helyett az értéknövelő hatékonyság megteremtésére fog irányulni. Ennek megfelelően a megkérdezett informatikai igazgatók a virtualizációt, a felhő feldolgozási modellt (cloud computing) és a Web 2.0-s megoldásokat jelölték meg mint fő technológiai prioritást a vállalatuknál zajló vagy tervezett fejlesztések vonatkozásában.
A piacelemző rámutat, hogy miközben a szervezetek a házon belül üzemeltetett, nehézsúlyú megoldásokról a könnyebb, szolgáltatásalapú megoldásokra váltanak, az informatikai osztály szerepe is átalakul, és stratégiai jelentőségűvé válik - már nem pusztán támogatja az üzletet, hanem a versenyelőnyt adó innovációra összpontosít.
A Forrester Research ugyanakkor idén februárban arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalatok egyelőre a szolgáltatásként adott alkalmazások (SaaS) iránt sokkal nagyobb érdeklődést mutatnak, míg a szolgáltatás formájában elérhető infrastruktúrára viszonylag kicsi a kereslet. A piackutató múlt év végén készült felmérése (Enterprise And SMB Software Survey, North America And Europe, Q4 2009) során közel 2200 nagy-, közép- és kisvállalati informatikai döntéshozót kérdezett meg Európában és Észak-Amerikában. A válaszadók egyharmada nyilatkozott úgy, hogy vállalata már előfizet valamilyen SaaS-szolgáltatásra vagy ezt a következő egy éven belül tervezi. Ez magas arány, de az esetek többségében ma még üzletileg nem kritikus alkalmazásokat használnak ezen a módon a vállalatok - teszi hozzá a Forrester.
A piackutató arra is felhívja a figyelmet, hogy ezek a szolgáltatások elsősorban a kevesebb erőforrással rendelkező kis- és középvállalatokra szabottak. Pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy a nagyvállalatok sokszor lényegesen gyorsabban térhetnek át egyes felhőszolgáltatásokra, mint a kkv-k. A szolgáltatóknak ezért iparáganként, régiónként és vállalatméret szempontjából is érdemes tanulmányozniuk a piacot, amikor adatközpont-szolgáltatásaiknak célcsoportot keresnek.
(Cikkünk a Computerworld hetilap Datacenter mellékletében is megjelenik.)



Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást.

0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.