Adobe-Microsoft szövetség az Apple ellen?
A The New York Times, meg nem nevezett forrásokra hivatkozta azt írta, hogy Steve Ballmer, a Microsoft és Shantanu Narayen, az Adobe vezérigazgatója titkos találkozón egyeztettek az „Apple-el és annak mobilpiaci dominanciájával, valamint azzal kapcsolatban, hogyan tudnának közösen fellépni legnagyobb piaci konkurensükkel szemben".A Microsoft nem volt hajlandó kommentálni a lap értesüléseit; az Adobe is csak annyit közölt: valóban sor került Ballmer és Narayen találkozójára. „Az Adobe és a Microsoft többmilliós, közös felhasználói bázissal rendelkezik világszerte, természetes, hogy a két cég vezérigazgatói időnként találkoznak" - nyilatkozták a cég iletékesei.
Az Apple iPhone és iPad termékeinek köszönhetően a felhasználók és a fejlesztők körében is jelentősen növelte részesedését - egyértelműen veszélyeztetve az Adobe és a Microsoft pozícióit és a mobil eszközök és az azokhoz kapcsolódó fejlesztések piacán.
Mindeközben a Microsoft jelentős - bár jobbára meddő - erőfeszítéseket tett mobiltelefon szoftvereinek népszerűsítése érdekében; de az Adobe is kellemetlen helyzetbe került, miután az Apple úgy döntött, nem teszi elérhetővé népszerű mobileszközein a cég Flash technológiáját.
A lap szerint a megbeszélések egyik legfontosabb témája éppen a Flash-technológiában rejlő lehetőségek feltérképezése volt; de az is szóba került, javítana-e a két cég pozícióján, ha a Microsoft azonnali hatállyal felvásárolná az Adobe-t. Előbbi évek óta fontolgatja ezt a lépést, ám az esetleges antitröszt vádaktól tartva, rendre visszalépett - írja a Times. Most újra előkerült a téma, hiszen a két vállalat egyesülése, amennyiben létrejönne, jelentősen megerősíthetné a Microsoft pozícióját a vitatott piacokon.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.