Albacomp Regionális Sakkiskola
A Magyar Sakkszövetség az Albacomp Számítástechnikai Zrt. és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat támogatásával nyitja meg regionális sakkiskoláját. Az iskola az Albacomp Regionális Sakkiskola (Albacomp RSI) nevet viseli, célja a régióban működő sportegyesületek sakkszakosztályainak segítése a legjobb fiatal sakkozóik oktatásában, versenyre készítésében, a sakkot versenyszerűen játszani kívánó fiatalok játékerejének növelésében.
A szeptembertől júniusig tartó képzés során három korcsoportban (7-től-14éves korig) várhatóan 30-40 tanulót tudnak oktatni, akik havonta egy alkalommal 9 tanítási órában találkoznak egymással. Az Albacomp RSI tanulói szakmai fejlődésüket a regionális sakkiskolák közötti versenyeken is felmérhetik. A most induló regionális képzéshez Fejér mellett Veszprém és Komárom-Esztergom megyék tartoznak, de az érdeklődés és a létszám függvényében Győr-Sopron-Moson megye Székesfehérvárhoz közelebb eső részeiből is várnak tehetséges, és más regionális sakkiskolákhoz még el nem kötelezett fiatalokat.
A résztvevők a többi regionális iskolához hasonlóan, évi két alkalommal regisztrációs díjat fizetnek. Az oktatási költségeket a Sakkszövetség bocsátja az iskola rendelkezésére, a tantermeket az iskolától (Székesfehérvár, Németh László Általános Iskola) Székesfehérvár önkormányzata bérli, míg a pénzügyi és adminisztrációs munkákat a MÁV Előre SC látja el.



Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást.

0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.