Apple-botrány: 150.000 dollár cipősdobozokban
Az FBI ügynökei egy házkutatás során 150 ezer dollár készpénzt találtak a közelmúltban kenőpénz-botrányba keveredett Apple-menedzser, Paul Devine lakásán. Az ügyben eljáró ügyészek hétfői beszámolója szerint a cég nemzetközi beszerzéseket koordináló vezetője nem mindennapi rejtekhelyen tárolta a tekintélyes összeget. „Körülbelül 150 ezer dollárt tartott cipősdobozokban" - nyilatkozta Michelle Kane, az igazságügy-minisztérium jogásza a Devine egyik védőjével a szabadonbocsátás feltételeiről folytatott egyeztetéseket követően.
Devine további húszezer dollár értékű valutát is tartott a lakásán; az ügyészek szerint feltehető, hogy további összegeket is elrejtett. „Több tengerentúli bankszámláját azonosítottuk a nyomozás során" - hangsúlyozta Kane.
Devine-t két héttel ezelőtt, korrupció vádjával tartóztatták le az amerikai hatóságok.
Az Apple globális beszerzésekért felelős vezetőjét kötelezték arra, hogy a külföldi bankszámláin tartott készpénzt visszautalja az Egyesült Államokba, és szabadlábra helyezése fejében további 600 ezer dollár óvadékkal együtt a hatóságok rendelkezésére bocsássa további - mondta Howard Lloyd szövetségi bíró.
A vádak szerint Devine bizalmas vállalati információkat osztott meg ázsiai beszállítók képviselőivel, akik ezért jelentős összegekkel honorálták a szakembert. Az eddigi vizsgálatok szerint az Apple vezetője egyebek mellett eladási, valamint gyártási költségekkel és árszabással kapcsolatos információkat szivárogtatott ki.



Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást.

0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.