Átalakult a Megatrend

2008. július 4., 14:58
A Megatrend Zrt. középtávú terveiben 3-5 milliárd forint éves forgalom szerepel, ezt szolgálja a szervezeti átalakítás.
Húsz éves piaci jelenlét után tavaly júliusban a Megatrend megkezdte a szervezeti átalakulást. Ennek első lépéseként szétvált az elnöki és a vezérigazgatói pozíció. K. Szabó Imre, a társaság tulajdonosa és elnöke Deák Gábort nevezte ki vezérigazgatóvá. Az ő feladata a vállalat szervezetének átstrukturálása, amelynek célja, hogy három éves távlatban a Megatrend elérje a 3-5 milliárd forint éves forgalmat és biztosítsa a stabil nyereségszintet.

Mint Deák Gábor a cég budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, ezeket a célokat több lépésben tervezik elérni, ezek közé tartozik a menedzsment megújítása, a kereskedelmi tevékenység átszervezése, a belső technológiai folyamatok újraszervezése. K. Szabó Imre hozzátette: a tavalyi 2 milliárd forint árbevétel tervet nem sikerült teljesíteni, ebből 1,4 milliárd valósult meg; az idei terv 1,6 milliárd forint.

A Megatrend legfrisebb projektjei közé tartozik az Infosys integrált vállalatirányítási rendszer bevezetése a Metal Holdingnál. Az egyik cél a holding 12 cégének központosítása volt, ezen belül központosított hardver eszközökre telepíteni a Metal csoport cégeinek adatkezelését ERP alapon. A projekt négy és fél hónap alatt megvalósult, ezen felül történt meg holding szinten a céges egységes adatkezelés megvalósítása, valamint a konszolidációs egyeztetésekhez szükséges adatkapcsolatok biztosítása.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

3 hozzászólás

  1. dalp itlxzj írta:
    2008-07-26 12:57:32

    ngepsbclw btuaeq vtjlqdr ajlxmdb scpax fjlzua wilkgntey

  2. dalp itlxzj írta:
    2008-07-26 12:58:23

    ngepsbclw btuaeq vtjlqdr ajlxmdb scpax fjlzua wilkgntey

  3. tgbiaz agiyrbzl írta:
    2008-07-26 12:58:34

    imabwhgf zxmrqpyg cerb dksocgrm oktdr voafzypxb pjzaiudoq http://www.etgdcqxo.dsifnt.com


Szakértőnk írja
Optimalizáljuk a számlafeldolgozás költségeit!

Mészáros Tamás, CNW A bejövő számlák, szállítólevelek hatékony feldolgozása, rendszerezett kezelése, ellenőrzése minden szervezet számára nélkülözhetetlen, csak úgy, mint a számlafeldolgozás költségeinek minimalizálása. Szakértői cikkünkben ezúttal az automatizált számlafeldolgozás előnyeit mutatjuk be. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ