Az Apple egy e-book kiadással foglalkozó céggel tárgyal
A The Wall Street Journal meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írja: a kiadó várhatóan "Apple-barát" extrákkal kínálja majd egyedi árszabású e-bookjait; a bevételekből természetesen a Jobs-birodalom is részesedik majd.
Az Apple időközben más kiadókkal is felvette a kapcsolatot; azt azonban még nem tudni, tervezik-e, hogy új, e-bookokat kínáló áruházzal bővítsék az iTunes Store-t. A cég január 27-én, San Franciscóban tart sajtótájékoztatót; az előzetes várakozások szerint itt mutatják majd be az e-book-olvasásra, internetezésre és multimédiás eszközök használatára tervezett, régóta várt táblagépüket.
A The Wall Street Journal cikke utal a HarperCollins illetékeseinek egy közelmúltban tett nyilatkozatára, amely szerint pozitív hatással lenne az e-book-piacra, ha a forgalmazók olyan extrákkal látnák el a kiadványaikat, mint például social networking alkalmazások, videók vagy a szerzőkkel készített interjúk.
A lap újságírója szerint az Apple és a kiadók esetleges megegyezése akár az e-book piac jelenlegi egyeduralkodójának számító Amazon.com számára is erős konkurenciát jelenthetne.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.