Idén veszteséges lesz az Asustek?

2009. június 18., 11:27
Az Asus termékek tajvani gyártója a részvényesek keddi közgyűlésén nagyon borúlátó előrejelzéseket fogalmazott meg a 2009-es év hátralévő részére.

Az Asustek elnöke, Jonney Shih a június 16-án tartott közgyűlésén bejelentette: kétséges, hogy a 2009 első negyedévében elkönyvelt 3,1 milliárd tajvani dolláros nettó veszteségből (kb. 94 millió amerikai dollár) nyereségbe fordulhat a cég eredménye az év hátralévő részében. Mindazonáltal az Asustek arra számít, hogy a Windows 7 október 22-i startja lökést ad az eladásoknak. Az Asustek folyamatosan próbálja a piachoz igazítani a marketingstratégiáját és kínálatát - a cég abban bízik, hogy a második negyedéves noteszgép- és netbook-eladások növekedést mutatnak majd az első negyedévhez képest, és a bruttó árrés is nagyobb lesz. Shih elismerte, hogy a cég okostelefon- és mobiltelefon-kínálatának erős konkurenciával kell megbirkóznia a piacon, de abban a vállalatnál bíznak, hogy a Garmin, pontosabban a cég egyedi technológiái segítségével 2010-re a leszállított készülékek száma eléri az egymillió darabot, és 2011-re a tíz legnagyobb gyártó közé is sikerül felkapaszkodni.

Shih arról is beszélt, hogy az Asustek szeretett volna Android-alapú netbookot bemutatni az idei Computexen, de végül úgy döntöttek, hogy több időt szentelnek az Android-alapú olcsó noteszek és okostelefonok fejlesztésének.

Az Asustek 16,46 milliárd tajvani dolláros, adózás utáni nettó profitot jelentett 2008-ra, ami egy részvényegységre 3,8 tajvani dolláros nyereséget jelent. A cég 2 tajvani dolláros osztalékot fizet készpénzben és 0,02 dollárt részvényekben.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ