Az Intel felfüggesztette az új SSD meghajtók szállítását

2009. augusztus 5., 11:33
Éppen hogy csak megjelentek a piacon az Intel új, 34 nanométeres technológiával készült SSD meghajtói, a cég egy firmware hiba miatt felfüggesztette azok szállítását.

Az Intel július végén jelentette be 34 nanométeres gyártástechnológiával készülő SSD meghajtóit. A vállalatnak most, augusztus elején máris fel kellett függesztenie az X25-M és X18-M szilárdtest meghajtók szállítását egy adatvesztést okozó firmware hiba miatt.

Ez pech
Az új SSD-k a fejlettebb gyártástechnológia a korábbi, 50 nanométeres eljárással készítetteknél nemcsak gyorsabb, de olcsóbb és nagyobb kapacitású meghajtók előállítását teszi lehetővé. A hiba nem is ezzel kapcsolatos, hanem a meghajtók beágyazott programjával. Ha a felhasználó jelszót állít be a meghajtón tárolt adatok védelmére annak BIOS-ában – tehát nem az operációs rendszer vagy a számítógép BIOS-ában, hanem a meghajtóéban –, azután később töröli vagy megváltoztatja azt, akkor a gép újraindításakor az SSD működésképtelenné válik, és a rajta lévő adatok visszaállíthatatlanul elvesznek.



Nem ez az első eset, hogy a meghajtók beágyazott szoftverével probléma akad. Az Intel egyszer már frissítette a firmware-t, aminek egy idővel fellépő sebességcsökkenés kijavítása volt a célja.

Az adatvesztést okozó hiba nem lép fel, ha a felhasználó nem állít be jelszót a meghajtón, de amíg a kijavított firmware nem készül el, addig a cég felfüggesztette a meghajtók szállítását.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ