2010. szeptember 3., péntek

Az Intel javára dönthet a bíróság a konszolidált perben

2010. július 30., 10:53
A kinevezett speciális jogi szakértő nem látja alapját a konszolidált pernek és arra sem lát bizonyítékot, hogy az Intel kárt okozott volna a PC vásárlóknak.

A bíróság által kijelölt speciális jogi szakértő elutasította az Intel ellen indított trösztellenes per konszolidált státuszát, és arra is rámutatott, hogy a felperes nem tudta meggyőzően igazolni, hogy a PC vásárlókat hátrányosan érintették volna azok az árengedmények, amelyeket az Intel a gyártóknak kínált.

A panaszokat még 2005-ben nyújtották be az egyik amerikai bíróságon (U.S. District Court in Delaware). Az ügy 80 különféle esetet foglal magában, amelyek általánosságban azzal vádolják az Intelt, hogy ártalmas módon ajánlott kedvezményt a PC gyártóknak és ezzel mesterségesen erodálta a számítógép árakat.

A konszolidált per nagyban hasonlít egy különálló trösztellenes perre, amelyet az AMD indított ugyanazon a bíróságon, és amely ugyanannál a Joseph Farnan bírónál landolt. Az AMD-s per kapcsán végül egy megegyezés keretében 1,25 milliárd dollárt fizetett az Intel tavaly novemberben.

Farnan bíró speciális szakértőt rendelt ki, hogy áttekintse a panaszokat a konszolidált antitröszt perként indított ügyben.

Fontos szerepet játszanak a már lezárt és a jelenleg folyó ügyben is azok a kedvezmények, melyeket egyebek között a Dellnek és a HP-nek nyújtott az Intel. Ez az árkedvezmény ugyanis ahhoz vezetett, hogy a PC gyártók visszautasították a konkurens AMD lapkákat, ezzel tovább erősítve az Intel uralmát a piacon - ebben valamennyi panaszos egyetértett.



Csakhogy a speciális bírósági szakértő, Vincent Poppiti szerdai jelentésében az Intel érveit találta meggyőzőbbnek, miszerint a számítógépgyártók szabadon dönthettek úgy, hogy igénybe veszik az Intel által ajánlott árkedvezményt, csakúgy mint arról is, hogy a kedvezmény adta anyagi előnyt továbbadják-e a vásárlók felé. Poppiti nem talált arra utaló bizonyítékot, hogy az árkedvezmények ártottak volna a vásárlóknak.

Poppiti időnként kemény hangot használ a 112 oldalas jelentésben: „A felperesek nem tudták átadni a lényeget, csak egy szakértő általános kijelentéseit nyújtják egy gazdasági teóriáról. Aztán csak felteszik a kezüket, mikor a való világban tett megfigyelések nem erősítik meg a teóriájukat."

Hacsak a felperesek nem tiltakoznak 21 napon belül, akkor a jelentés benne marad a per anyagában.

Már más trösztellenes perekben is elővették az Intel üzleti praktikáit, például azt, hogy a cég fizet a PC gyártóknak. Figyelemre méltó ítélet is született már ilyen ügyben, gondoljunk az Európai Bizottság tavaly májusban kirótt 1,06 milliárd eurós bírsággal végződő ügyére. Ugyanakkor az U.S. Federal Trade Commission Intel ügye várhatóan egy megegyezéssel zárul majd a jövő héten.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Szakértőink írják
Biztonságos klimatizálási megoldások a számítóközpontokban

Bernd Hanstein mérnök- és termékmenedzsment igazgató, Rittal Herborn Tipikus számítóközpont nem létezik. Az adatközpontok méretben, a beépített szerverek számában, biztonsági szintben, rendelkezésre állási fokban és számos egyéb jellemzőben is különböznek egymástól. A klimatizálás tekintetében azonban többnyire egy uralkodó nézet volt: az álpadlós technológia. Ez a rendszer olyan esetekben válik be, ahol az eszközök teljesítménye és így a hőveszteség kicsi. tovább»

Békés Viktor, Rittal
ECM, avagy a digitális adatvagyon kezelése

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW A növekvő adatmennyiség, az egyre szorosabb határidők, az ügyfelek tájékozottságának növekedése folyamatos kihívások elé állítják a szervezeteket, és a siker megtartása informatikai téren is egyre szofisztikáltabb megoldásokat, valamint egyre szorosabb együttműködést követel. tovább»

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW