Az Oracle beperli a Google-t

2010. augusztus 13., 12:51
A vállalat szerint a keresőcég Android mobil operációs rendszere fejlesztése során számos, a Java-hoz köthető szerzői jogot és szabadalmat megsértett.
Az Oracle csütörtökön jelentette be, hogy egyes, a tulajdonát képező szabadalmak megsértése miatt perbe fogta a Google-t. A gyártó szerint az Android megalkotása során a Sun által jegyzett Java programozási nyelvvel kapcsolatos jogok sérültek.

„Az Android kifejlesztése során a Google tudatosan, közvetlenül és folytatólagosan visszaélt az Oracle Java-val kapcsolatos intellektuális tulajdonával. Keresetünk révén szeretnénk elérni, hogy megfelelő jogorvoslatot kapjunk" - olvasható Karen Tillman, az Oracle szóvivőjének közleményében.

A keresetet csütörtökön nyújtották be az Egyesült Államok San Francisco-i kerületi bíróságához; a felperes tárgyalásra számít.

Az Oracle a Sun felvásárlásakor egyúttal a Java-technológia jogaira is szert tett. A Java egy szoftveres környezet, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók, a megfelelő szoftver telepítését követően, kompatibilis programokat futtathassanak a számítógépeiken.

A Google az Android kifejlesztésekor egy Java-kompatibilis megoldást is integrált az operációs rendszerbe: a Dalvik-ot „clean room" alkalmazásként, a Sun technológiájának és intellektuális tulajdonának felhasználása nélkül dolgozták ki - nyilatkozta Ken Dulaney, a Gartner elemzője.

Az Oracle szerint azonban a Dalvik több általuk birtokolt szabadalmat sért; a cég a perirathoz is csatolta az érintett szabadalmak listáját.


A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

4 hozzászólás

  1. P írta:
    2010-08-14 09:25:27

    A jogászok is jól élnek az IT szektorból.

  2. Nameless írta:
    2010-08-14 16:31:33

    Nah így kell ezt...

  3. Szikar írta:
    2010-08-15 14:48:57

    Ez nevetséges! Hol volt még a Java tulajdonjoga az Oracle-tól, amikor elkezdték fejleszteni az Androidot?

  4. Miksa írta:
    2010-08-16 20:50:44

    Hát, amennyien és amennyi oldalról megtalálták mostanság a Google-t... lassan az lesz a kérdés, hogy ki nem pereli őket.


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ