Az Oracle leállította egyik projektjét

2009. július 10., 10:14
Az Oracle rejtélyes módon leállította egy környezetkímélő adatközpont megépítését Salt Lake City külvárosában - egyelőre nem tudni, miért.
A Sequia nevű projektet tavaly jelentette be az Oracle, a tervek szerint a vállalat on-demand divízióját támogatta volna. A 300 millió dollár költségvetésű adatközpontról tavaly számolt be az Oracle informatikai vezetője, Mark Sunday. Mint mondta, olyan technológiával építik, amellyel jelentős villanyáram-csökkentést lehet elérni. Információk szerint azonban az Oracle felfüggesztette a projektet.

Michael Sullivan, Utah állam kormányzói hivatalának kommunikációs igazgatója elmondta: az Oracle értesítette a hivatalt, hogy elhalasztják az építést, de azt nem közölték, hogy meddig. Az Oracle több millió dollár támogatásra számíthat a zöld adatközpont megépítése révén, de addig egy dollárt sem kap, amíg a projektet be nem fejezik - tette hozzá Sullivan.

Az Oracle nem indokolta meg a döntését, de feltételezhető, hogy annak köze van a Sun Microsystems felvásárlásához: a Sun nemrég nyitott meg egy korszerű adatközpontot a szomszédos Colorado államban.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Hatékony ügyfélkezelés és eszközmenedzsment

Mészáros Tamás, CNW Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ