Az Oracle továbbviszi a Sun egyes termékvonalait

2010. január 27., 16:27
Az Oracle kijelentette, továbbfejleszti a Sun Microsystems szerverplatformját; ezzel nagyrészt a Sun korábbi ügyfeleit próbálja meggyőzni arról, hogy továbbra is biztonsággal használhatják a gyártó megoldásait.

Az Oracle vezetői szerdán, a cég kaliforniai Redwood Shores-ben lévő főhadiszállásán ismertetik a Sunnal közös stratégiájuk legfrissebb részleteit: többek között azt is, hogyan menedzselik majd a két cég konkurens termékvonalait.

Az eseményre, amelyet online követhetnek az érdeklődők, azután kerül sor, hogy az EU egy múltheti határozatában engedélyezte az Oracle-Sun akvizíciót. Az ennek nyomán születő megállapodás várhatóan a két cég egyesülését hátráltató maradék jogi akadályokat is elhárítja majd; a Sun már kedden benyújtotta a Nasdaq-ról való kivonulásához szükséges iratokat.

Bob Shimp, az Oracle technológiai divíziójának alelnöke úgy nyilatkozott, folytatják a befektetést a Sun UltraSparc T processzorcsaládba. A Fujitsu által fejlesztett Sparc64-technológiára épülő chipszeteket a Niagara-szerverekben és az M-sorozat szervercsaládjában alkalmazzák. Az Oracle a Sun x64-alapú, Intel- és AMD-processzorokra épülő és Netra-szervereinek fejlesztését és értékesítését is továbbviszi, tette hozzá Shimp.

Az Oracle szerdán várhatóan részletesen beszámol majd a Sun - adatbázis-megoldásokat, Java-alkalmazásokat, operációs rendszereket is magába foglaló - termékcsaládjával kapcsolatos terveiről. Elemzők szerint a cég több termék fejlesztését és forgalmazását leállíthatja.

Az esemény egyik központi kérdésének ígérkezik, hogy pontosan hogyan szolgálhatja a vállalati felhasználók érdekeit az akvizíció. Az Oracle szerint így még több olyan "specializált" terméket fejleszthetnek majd, amelyek - mint például az Exadata Database Machine - egyes feladatokra optimalizált hardver- és szoftvermegoldásokat alkalmaznak.

"Ezentúl »házilag«, egyetlen cég égisze alatt végezhetik el az összes fejlesztést, ami lehetőséget teremt az Oracle számára, hogy összehangolja a hardver- és szoftverkomponensek működését, és egyúttal az újdonságok piacra vezetését is felgyorsíthatja" - vélekedett Jean Bozman, az IDC elemzője. Ugyanakor "számos olyan felhasználó van, akik már elkötelezték magukat egy applikáció, adatbáziskezelő, szervertechnológia mellett. Ez érdekesebbé teszi a helyzetet, hiszen az Oracle továbbra is kénytelen lesz foglalkozni az érintett a termékekkel" - tette hozzá.

Az Oracle célkitűzései közé tartozik az is, hogy visszaédesgesse azokat a felhasználókat, akik az akvizíció bejelentését követően elpártoltak a Suntól, és inkább az IBM, illetve a Hewlett-Packard konfigurációit választották. "Nagyon sok idő telt el a bejelentés óta: az Oracle kénytelen lesz felfedni a lapjait, hogy visszaszerezze az ügyfelek bizalmát" - jelentette ki Dan Olds, a Gabriel Consulting vezető elemzője.

Az Oracle szerdán ismerteti a Sun hardverdivíziójának nyereségessé tételével kapcsolatos elképzeléseit - mondta Shimp. A Sun üzleti és szervezeti modelljének modernizációja elkerülhetetlen, és minden bizonnyal elbocsátásokkal jár majd, de Shimp szerint a munkavállalók elbocsátásáról szóló hírek "teljesen valótlanok".

A hírek szerint az Oracle teljesen átalakítja a Sun korábbi forgalmazási stratégiáját: a viszonteladókon keresztül történő eladások helyett közvetlenül a nagyvállalatoknak szeretne szállítani. "Üzleti stratégiánk középpontjában a vállalati felhasználók állnak, akik hasznosítani tudják az általunk gyártott rendszerek biztosította teljesítményt, rugalmasságot és rendelkezésre állást" - támasztotta alá a fenti értesülést Shimp.

"Elsősorban a specifikus szolgáltatásokat kínáló szervezetek kiszolgálására koncentrálunk majd", mint a kereskedelmi és kommunikációs vállalatok, mondta az Oracle alelnöke. A megrendelők bizalmának helyreállítása érdekében a vállalat tovább forgalmazza a Sun Netra szervereit, bízva abban, hogy ezzel más termékei számára is piacot teremthet.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ