Az SAP egyelőre nem fizet az Oracle-nek

2011. május 2., 15:05
Az ügyben eljáró bíró szerint a német gyártónak csak az ügy teljes, a bírósági szakaszt követő tárgyalásokat is magába foglaló lezárása után kell kifizetnie az Oracle által kezdeményezett szerzői jogi perben megítélt 1,3 milliárd dolláros kártérítést.

Az Egyesült Államok bírósága pénteken helyt adott az SAP indítványának, amelyben azt kérelmezte, hogy csak az ügy teljes lezárását követően kelljen kifizetnie az Oracle-nek megítélt 1,3 milliárd dolláros kártérítést.

Az amerikai gyártó azért perelte be legnagyobb piaci konkurensét, mert annak egyik leányvállalatának, a TomorrowNow-nak szakemberei 2005-ben illegálisan töltöttek le különféle bizalmas információkat az adatbázisából.

Az SAP elismerte felelősségét az ügyben, ám a megítélt kártérítés összegét túlzónak tartja.

Az ügyben eljáró bíróság tavaly novemberben, egy rendkívül hosszadalmas tárgyalássorozatot követően - amelyben az Oracle vezérigazgatóját, Larry Ellisont is tanúként hallgatták meg - a felperes javára döntött. A bírósági eljárás célja a kártérítés összegének megállapítása volt.

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ