Az USA-ból érkezik a legtöbb spam

2009. július 28., 08:27
A Sophos kéretlen elektronikus levelekkel kapcsolatos felmérése szerint napjainkban az Egyesült Államokból származik a legtöbb levélszemét.

A Sophos negyedévente teszi elérhetővé azoknak a felméréseinek az eredményét, amelyeket a kéretlen elektronikus levelek terjedésével kapcsolatban készít. A 2009 második negyedévére vonatkozó statisztikai adatok azt mutatják, hogy globális szinten a legtöbb levélszemét az Egyesült Államokban keletkezik, vagy az ott található rendszereken keresztül éri el a felhasználók postafiókjait. A Sophos szerint az USA a világ összes spamforgalmának 15,6 százalékáért tehető felelőssé. Ebből a szempontból Brazília lett a második (11,1 százalékkal), míg a harmadik helyre Törökország került a maga 5,2 százalékos részesedésével. Érdekesség, hogy a spam toplistán gyakran előkelő helyen szereplő Kína ezúttal hátrébb szorult. Míg az első negyedévben harmadik volt a ranglistán, addig a legfrissebb adatok szerint jelenleg a nyolcadik helyet fogalja el. A globális spamforgalomban betöltött részesedése ugyanis 8-ról 4 százalékra mérséklődött.

A kéretlen elektronikus levelek küldésében továbbra is jelentős szerepet játszanak a nagy kiterjedésű, botnet hálózatok, amelyek fertőzött számítógépek százezreinek bevetésével ostromolják a postafiókokat. Érdekes módon azonban mindez nem azt jelenti, hogy az USA-ban lenne a legtöbb fertőzött számítógép, és ezért vezetné az Egyesült Államok a spamtoplistát. A legtöbb kártékony programmal felvértezett rendszer ugyanis Brazíliában található. Az USA-ban lévő fertőzött PC-k azonban "hatékonyabban" működnek, így annak ellenére, hogy a számuk kevesebb, mégis több levelet képesek szétküldeni. Ennek egyik oka, hogy az amerikai felhasználók számára általánosságban nagyobb sávszélesség áll rendelkezésre.

Graham Cluley, a Sophos biztonsági szakértője felhívta a figyelmet arra, hogy a botneteket felépítő zombi számítógépek nemcsak spammelésre használhatók fel. Gyakran kiveszik a részüket a kártékony programok terjesztéséből valamint a szolgáltatásmegtagadási támadásokból is. Ráadásul mindezt sokszor úgy teszik, hogy abból a fertőzött rendszer tulajdonosa semmit sem vesz észre.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó