Ballmer: a Vista túl nagy feladat volt

2010. május 21., 10:43
A Microsoft vezetője szerint nem a Vistával volt a baj, egyszerűen csak elbaltázták a bevezetését.

A Microsoft Summit 2010 rendezvényen Steve Ballmer, a redmondi szoftvercég első embere a zömében cégvezetőkből álló közönsége számára megosztotta vízióját a felhő informatikával kapcsolatban, valamint beszélt arról is, hogy véleménye szerint mi szükséges egy Microsoft szintű szervezet sikerre viteléhez.

A felhő informatikával kapcsolatban nem mondott semmi újat, csupán az eddig ismerteket ismételte meg. Ellenben az innováció kapcsán beszélt a Vistáról, és az operációs rendszer sikertelenségéről. "Nem volt a végrehajtása megfelelő. Nem a termék miatt, de gödörben voltunk öt-hat évig új operációs rendszer nélkül" - mondta Ballmer. "Visszagondolva a több ezernyi fejlesztéssel töltött munkaórára, a gond nem azzal volt, hogy rosszul gondolkodtunk volna, és nem lettünk volna elég innovatívak. Túl nagy fába vágtuk a fejszénket, amit a több ezernyi innovációval töltött munkaóra sínylett meg" - tette hozzá később, utalva a Vista 6 milliárd dolláros K+F költségére.

A Microsoft talán legnagyobb bukásáért így Ballmer elmondása szerint nem feltétlenül az operációs rendszer okolható. Az kétségtelen ugyanis, hogy a Vista az XP-hez képest számos újdonságot hozott, amelyeknek nagy részét most a Windows 7 kamatoztatja. Ellenben a felhasználók a rendszer nagy erőforrásigényére és az illesztőprogramok hibáira emlékeznek, ami miatt a Vistára nehéz lenne nem fiaskóként tekinteni.

Ballmer teljes beszéde a Microsoft Presspass oldalán megtekinthető.

(A hírt testvérsite-unk, a PC World Online közölte.)

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ