Ballmer: egyszer lenyomjuk a Google-t!
Nem lehet egyszerű a dolga mostanában Steve Ballmernek, a Microsoft vezérigazgatójának. Főleg ha egyfolytában arról kérdezik, lesz-e valaha a világ első számú keresője a Bing? Ugyanis erre a kérdésre nem lehet jó választ adni. Ha igent mond, túlzott arroganciát sejthetünk a dologban, ha viszont nemleges a válasz, azt gondolhatjuk, hogy a cég vezetősége kishitűséggel küzd. Ballmer szerint a Google keresője azért világelső, mert ők voltak azok, akik idejében (és helyesen) léptek.
A cég elnök-vezérigazgatója tegnap Santa Clarában, a keresőmotorok expóján Danny Sullivannel, a keresőmotor-piac egyik elemzőjével és szakértőjével beszélgetett.
Bing és Yahoo vs. Google
Steve Ballmer elmondta, hogy a Microsoft lehetőségeit növelheti a Bing és a Yahoo stratégiai szövetsége. A szerződés arra készteti a Microsoftot, hogy finomítsa keresőjét, miközben egyre több szempárt irányíthat a Yahoo hirdetésire, a hasznot pedig közösen fölözheti le a két cég. Ballmer elárulta a közönségnek, hogy ha a Yahoo, mint kereső egymagában megállna a lábán, a Microsoft nem próbálna ezt kihasználva a csúcsra jutni; elmondása szerint a cég fontosnak tartja, hogy megmaradjon a korrekt és sikeres együttműködés a két fél között.

Steve Ballmer és a Microsoft bízik a Bing-Yahoo együttműködésben
A Microsoftnak nem kell a Twitter
A cégvezető azt is elárulta a hallgatóságnak, hogy nem egy nagy Twitter-felhasználó. Sokkal inkább szereti megosztani a gondolatait blogposztokon keresztül, mint rövid Twitter-bejegyzéssekkel. "Inkább érzem magam felhasználónak, mint szerzőnek/rendezőnek a környezetemben." Mégis találhatunk Ballmer által bejegyzett twitteres üzeneteket. "Bejegyzéseket közöltem kosárlabda mérkőzések eredményeiről, de ezt csak az tudhatja, aki a lakeside-i kosárlabda közösség tagja" - mondta az óriáscég elnöke.
A vezérigazgató szerint nem volna tiszta lépés, ha a Microsoft megvenné a Twittert, szerinte a Twitter attól is jó, hogy független; nagy a hitelessége a független felhasználók körében, de ez a hitelesség csorbát szenvedhetne attól, ha "uralom" alá kerülne - folytatta Ballmer a gondolatmenetet. "A Facebook egy olyan vállalkozás, ami nagyon komolyan törekszik a függetlenségre, ezért is folytatjuk szívesen velük a partnerségen alapuló közös munkát".
Kereső(hirdetés)háború
Sullivan nem hagyta ki azt a kérdést, hogy a Microsoft képes lenne-e arra, hogy kisebb keresőmotor fejlesztő cégek mögé bújva támadja legfőbb riválisát, a Google-t az Európai Bizottságnál. Hiszen az EB múlt heti bejelentése szerint a Google-t három cég vádolja versenyellenes tevékenységgel, és a felperesek közül az egyik Microsoft-érdekeltségű. Ballmer úgy reagált, hogy a Microsoft természetesen nem nézi karba tett kézzel, ha valami "nem stimmel" a piacon. Gyakran ezt úgy teszi, hogy nem kéri senki, de előfordul az is, hogy kérésre cselekszik. "Van egy csomó ügy, amit kommentálni sem érdemes, hogy mi jogszerű, avagy jogszerűtlen a szabályozók szerint. Soha nem tudhatjuk..." - utalt kitérő válaszában Ballmer a Microsoft érintettsége kapcsán kialakult hercehurcára.
A cégvezető megjegyezte, hogy a Google visszatartja bizonyos hirdetőinek adatait, ami káros lehet ügyfeleinek, akik más keresők hirdetéseiből is profitálhatnának. Ekkor Sullivan a nézőtéren ülőktől megkérdezte, hogy zavar-e valakit a Google hozzáállása. A több száz fős hallgatóságból csak két-három ember jelezte ezzel kapcsolatos fájdalmát.
Ballmer leszögezte, hogy a keresők terén a Microsoft bizonyosan nagyobb részesedéssel büszkélkedhet hamarosan. Azt mondta, garantálni tudja, hogy a keresőrendszerén keresztül növekedő profitot fog felmutatni a Microsoft. Sejtelmesen hozzátette, hogy profittermelés szempontjából akár az első helyre is kerülhet ez az üzletág a Microsoftnál.
"A legnagyobb lehetőség a keresőknél, hogy komoly közelségbe kerülhetünk a felhasználóval, és ezáltal pontosabban kiszolgálhatjuk kívánságait" - mondta a Microsoft vezetője.
A vállalat tovább monitorozza, illetve felülvizsgálja Cashback rendszerét; ez a program arra jött létre, hogy azon felhasználóknak jutalékát számolja ki, akik az ő hirdetéseiken keresztül bonyolítanak kereskedelmi tevékenységet. A cég szerint a rendszer megérett a változtatásokra, azzal együtt, hogy az alapkoncepcióját megtartanák; Ballmer is úgy véli, hogy a rendszer nem működött jól.
Nem zümmög
A Google Buzz (Zümm) kapcsán Ballmer elmondta, hogy a Microsoft megtanulhatta az esetből, hogy a közösségi hálók kapcsán a privát szféra védelmében sok tennivaló van még. "A magánélet számomra sokkal inkább az, hogy az én fejemben zümmög valami, mintsem a Google zümmögi szerte szét" - mondta végezetül szellemesen Steve Ballmer.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.