Ballmer: mázli, hogy nem vettük meg a Yahoo-t

2011. október 19., 11:41
A Microsoft vezérigazgatója a Web 2.0 Summiton egy kérdésre válaszolva azt mondta: áldja a szerencséjét, hogy nem sikerült felvásárolniuk a Yahoo-t. A gyártó 2008-ban 44 milliárd dollárt kínált a keresőcég részvényeiért.
A mázlista Ballmer

„Néha szerencsésen alakulnak a dolgok" - mondta mosolyogva Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója kedden, a Web 2.0 Summiton, amikor a John Battle, a konferencia társelnöke a 2008-ban kútba esett Yahoo felvásárlásról kérdezte. A szoftveróriás 2008 elején 44 milliárd dollárt kínált a keresőcég részvényeiért, ám az ajánlatot néhány hónappal később visszavonták.

Ballmer nagyon vigyázott arra, nehogy megsértse a Yahoo vezetőit - érthető módon, hiszen a két cég az elmúlt években erős partneri viszonyt épített ki az internetes keresőrendszerek piacán. A cégvezető a 2008-as gazdasági válsággal magyarázta az üzlet meghiúsulása miatt érzett megkönnyebbülését: „Éppen a Lehman Brothers összeomlását követően zártuk volna le [a Yahoo akvizícióját]" - magyarázkodott a CEO.

Bármit is mond Ballmer, örömében valószínűleg az is közrejátszik, hogy a Yahoo csillaga leáldozóban van: a cég igazgatótanácsa a múlt hónapban rúgta ki Carol Bartz vezérigazgatót, ezen a héten pedig Raymie Stata technológiai igazgató is repült. A cég folyamatos üzleti, technológiai és szervezeti problémákkal küzd: egyértelmű, hogy ma jóval kevesebbet ér, mint három évvel ezelőtt.

Bartz távozása óta egyre-másra röppenek fel a vállalat eladásával kapcsolatos pletykák. Magukat jól értesültnek tartó források szerint az igazgatótanács tagjai az AOL-t és a Microsoftot is kerülgetik: vennék már meg a céget; a társalapító Jerry Yang pedig nagyszabású turné keretében próbál befektetőket toborozni.

Ballmer sietett leszögezni, hogy nagyon elégedett a Yahoo-val közösen gründolt Bing fejlesztéseivel: a keresőmotor az elmúlt három évben használhatósági és technológiai szempontból is sokat javult. A vezér azt mondta, bár vitathatatlan, hogy továbbra is a Google dominálja a keresőpiacot, a Binggel „előkészítettük a terepet a kategória megújításához". A Microsoft tehát még mindig bízik abban, hogy saját piacán szorongathatja meg a nagy riválist.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ