Ballmer valamit félreértett
Ballmer nem részletezte, hogy pontosan mely Linux-részek sértenének Microsoft-szabadalmakat, viszont, mint mondta, "csupán a SUSE ügyfelei fizettek a Microsoft szellemi tulajdonáért. Készek vagyunk hasonló megegyezést kötni a Red Hat vagy más Linux-disztribúciókat terjesztő társaságokkal is. A SUSE Linux megegyezés nem exkluzív jellegű" - tette hozzá. A Red Hat vezetői rögtön visszautasították Ballmer állításait. "Nem gondoljuk, hogy szükség lenne vagy alapja lenne egy olyanfajta megegyezésnek, mint amilyet a Novell-Microsoft megállapodás tartalmaz" - nyilatkozta Mark Webbink, a cég jogtanácsosának helyettese.
A legfrisebb hírek szerint a Novell elhatárolta magát attól, hogy a megállapodás bármiféle elismerése lenne annak, hogy a Linux MS-szabadalmakat tartalmaz. Ron Hovsepian, a Novell egyik vezetője a nyílt forráskódú fejlesztőközösséghez írt levelében leszögezte: "A Microsofttal kötött megállapodásunk semmilyen formában nem tekinthető annak elismerésének, hogy a Linux bármelyik Microsoft-szabadalmat sértené. Amikor megkötöttük a megállapodást a Microsofttal, a Novell nem ismerte el és nem fogadta el azt, hogy a Novell Linux vagy bármely más terméke Microsoft szabadalmakat sért."
Mint arról korábban beszámoltunk, a november 2-án megkötött megállapodás szerint a Novell és a Microsoft erősíteni fogják az interoperabilitást a SUSE Linux, illetve a MS-termékek között. Érdekes eleme az a rész, amely szerint a Novell 40 millió dollárt fizet a Microsoftnak azért, hogy az utóbbi ne pereljen egyes szabadalmak esetleges megsértéséért. A nyílt forráskódú megoldások pártolói szerint hiba volt a Novell részéről megkötni a megállapodást, mert ez egyenértékű azzal, hogy elismerik a szabadalmak megsértését.
Korábban Ballmer nem nyilatkozott arról, hogy a General Public License által védett Linux kernel Microsoft szabadalmakat sért-e. Most viszont készségesebben beszélt erről. Mint mondta, "a Novell fizetett nekünk azért, hogy elmondhassa az ügyfeleinek: bárki, aki SUSE Linuxot használ, legálisan teszi azt."



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.