Ballmer windowsos táblagépeket és telefonokat ígért
Steve Ballmer a Washingtonban tartott Microsoft Worldwide Partner Conference (WPC), nyitó előadásában arra kérte a cég partnereit, hogy tartsanak ki a Microsoft mellett - annak ellenére is, hogy a gyártó jelentős mértékben lemaradt a mobileszközök piacán dúló versenyben. A vezérigazgató kínosan kerülte a nagy konkurensek sikeres termékeinek - az Apple Padja és iPhone-ja, illetve a Google Android operációs rendszere - említését, mégis ezek a népszerű mobileszközök álltak nyitóbeszéde tartalmi középpontjában. Ballmer elismerte: a partnerek azt szeretnék, ha a Microsoft is előrukkolna végre hasonló, ám a felsoroltakkal ellentétben Windows operációs rendszert futtató eszközökkel. „A partnereink szeretnék tudni, mire számíthatnak" - mondta Ballmer, aki rá kevéssé jellemző módon belátta, hogy cége jelentős lemaradásban van az új generációs eszközök piacán. A Microsoft első embere mindazonáltal sietett biztosítani az egybegyűlteket arról, hogy fejlesztőik gőzerővel dolgoznak, és a windowsos táblagépek néhány hónapon belül megjelenhetnek a boltok polcain.
Annál is inkább, mivel a cloud computing megoldások - úgyis mint a keynote másik kiemelt témája - továbbfejlesztéséhez nagy szükség van az okos mobileszközök megjelenésére - tette hozzá a CEO, hangsúlyozva, a felhasználók számára a mobilitás mellett az eszközök funkcionalitásának bővítése is kiemelten fontos szempontot jelent.
A Microsoft mérnökei keményen dolgoznak ezeknek az eszközöknek a kifejlesztésén - hangsúlyozta Ballmer, aki szerint a Dell, a Samsung, a Toshiba és más gyártók közreműködésével néhány hónapon belül egy egész sor, különféle teljesítmény- és árkategóriába tartozó Windowst futtató mobileszköz jelenhet meg a piacon.
Az okostelefon-szegmensről szólva a vezérigazgató elismerte, azzal, hogy elhalasztották a Windows rég várt mobiloperációs rendszerének bemutatását, „kimaradtak egy körből", ám jelenleg is nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy a lehető legrövidebb időn belül piacra vezessék a megoldást.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



4 hozzászólás
Kivárjuk.Érdemes.Mindenben jobbak,ha drágábbak is.
"okostelefonokra optimalizált Windows 7" A Win Phone 7-nek úgy tudom köze nincs a Windows 7-hez. Önálló fejlesztés. Nem kötözködni akarok, de ha beszélünk valamiről, akkor az pontos legyen. Optimailzált Win7 lesz, tabletekre.
@pellaky: aha. Te csak tudod, gondolom mást sem ismersz. Csak a Microsoft még ismeretlen termékeit. És nem is akarsz, mer tudod a tutit. Én is: kussolj, amíg meg nem jön az eszed!
Ejnyebejnye UránBátor, nem kellene a másikat a földbe dorombolni csak azért, mert a Te véleményed nem egyezik meg az övével. Lehet, hogy hülyeséget ír, de az is lehet, hogy csak Te hiszed így. Kár, hogy ennyire kibaszta Nálad a vitakultúra a biztosítékot...