Beck György a Vodafone elnök-vezérigazgatóként folytatja

2010. március 31., 14:41
2010 áprilisától elnök-vezérigazgatóként vezeti tovább a Vodafone magyarországi leányvállalatát Beck György, akit a Vodafone Group kért fel a Vodafone Magyarország Zrt. Igazgatóságának elnöki pozíciójának betöltésére.

Dr. Beck Györgyöt 2007 januárjában nevezték ki vezérigazgatónak a Vodafone-hoz. Az első időszakban a vállalat reorganizációja és arculatának megváltoztatása volt az elsődleges feladata. Beck György nevéhez köthető a mára már számos sikert eredményező Huawei együttműködés kialakítása. Ez idő alatt egyéb regionális és globális pályázókkal folytatott éles versenyben sikerült Magyarországra hozni a Vodafone pénzügyi szolgáltató központját (Vodafone Operációs Központ Magyarország Zrt., VOCH), amely pénzügyi, humánerőforrás-tevékenységet és beszállítói kapcsolatok menedzseléséhez kötődő feladatokat végez az egész Vodafone Csoport számára. 2009-ben szintén komoly vodafone-os konkurenciát megelőzve újabb jelentős beruházásnak nyitott kaput Miskolcon Beck György. Így került ide a Vodafone új Regionális Ügyfélszolgálati Központja. Ő írta alá a Vodafone négyéves főtámogatói szerződését a Magyar Vízilabda Szövetséggel, valamint elkötelezettségének köszönhetően - a számos hazai befektetés által - időközben a Vodafone vált a Magyarországon leginkább gyökeret vert multivá a három mobilszolgáltató közül.

Beck György elnök-vezérigazgató, VodafoneA Vodafone Beck György vezetése alatt hamar felismerte a mobilinternetben rejlő lehetőségeket, ezért erre a területre a vállalat különösen nagy hangsúlyt fektetett az elmúlt években. Így ebben a szegmensben a Vodafone sokkal nagyobb a piaci részesedést könyvelhet el, mint a mobiltávközlésben általában. 2009-ben csak a Vodafone tudta növelni teljes, illetve aktív ügyfélszámát, elérte a valaha legmagasabb magyarországi piaci részesedését (22,07 százalékot), miközben a teljes magyar mobilpiac 432 ezerrel csökkent.

"Amellett, hogy számomra elnökké választásom nagyon nagy megtiszteltetés, úgy érzem, hogy ez a munkatársaimmal közösen elért eredmények elismerése. Versenytársainkkal összehasonlítva jó eredményeket tudunk felmutatni, elégedetten hátradőlni azonban nincs okunk. A piaci átlagot meghaladó teljesítményre azért volt képes a Vodafone Magyarország, mert az ügyfelek számára vonzó új szolgáltatásokkal és a minőséget javító beruházásokkal válaszolt a globális pénzügyi válság, valamint a telített mobilpiaci helyzetből fakadó kihívásokra" - mondta Beck György.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

2 hozzászólás

  1. Nagyfiú írta:
    2010-03-31 19:07:43

    Szerintem a leggagyibb szolgáltató Magyarországon. A többi is gagyi.

  2. Kovács Attila írta:
    2012-01-24 21:37:44

    Tíz éve vagyok Vodafonos,teljes egészeben meg vagyok elegedve a szólgáltatásukkal,kiszólgálással az üzletben. További sok sikert,kivanok.


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ