Befektet a Samsung - 45 ezer új munkahelyet teremtenek?
A cég 23,3 trillió dél-koreai vont (21 milliárd dollárt) költ öt új üzletágának elindítására; számításaik szerint a fejlesztések révén 45 ezer új munkahelyet teremthetnek, társvállalataik pedig 2020-ig ötventrillió vonos extra jövedelemre tehetnek szert - olvasható a Samsung kedden kiadott közleményében. „A kormányok világszerte komoly összegeket fektetnek a zöld technológiákba, hogy elejét vegyék a fenyegető energiaválságnak, és megóvják környezetünk épségét. Ezek a célok az egész nemzetközi közösségre sürgető feladatokat rónak" - fogalmaztak a vállalat illetékesei.
A Samsung hattrillió vont irányzott elő a kristályos szilikonra és „vékony film technológiára" épülő napcella-kutatásokra; 5,4 trilliót különítettek el a hibrid gépjárművek újratölthető energiaforrásainak fejlesztésére; 8,6 trilliót pedig az energiatakarékos monitorokban, autó-elektronikai megoldásokban, bel- és kültéri világításban hasznosítható LED (Light Emitting Diode) eszközökbe fektetnek.
A cég 2,1 trillion vont szán a biogyógyszerészeti termékek és 1,2 trilliót az elektronikus gyógyászati megoldások - egyebek mellett orvosdiagnosztikai és laboreszközök - fejlesztésére.
Az elmúlt hónapokban számos nagy nemzetközi cég jelentette be, hogy támogatni kívánja az energiatakarékos technológiák kutatását és fejlesztését. A Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC) a Samsunghoz hasonlóan a napenergia- és LED-piacban látja a „jövő üzleti lehetőségét": a vállalat vezetői márciusban fektették le egy új, LED-technológiával foglalkozó tajvani kutató- és gyártóközpont alapkövét.



A bejövő számlák, szállítólevelek hatékony feldolgozása, rendszerezett kezelése, ellenőrzése minden szervezet számára nélkülözhetetlen, csak úgy, mint a számlafeldolgozás költségeinek minimalizálása. Szakértői cikkünkben ezúttal az automatizált számlafeldolgozás előnyeit mutatjuk be.

0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.