Béta-eső Los Angelesben - helyszíni beszámoló

2009. november 19., 10:13
A Microsoft Office 2010, a SharePoint Server 2010 és a Silverlight 4 nyilvános béta verziójának bejelentésével indult a második nap a szoftvercég fejlesztői konferenciáján, a PDC 2009-en.
Szerdától elérhető a Microsoft Project 2010 és a Visio 2010 béta verziója, valamint a Visual Studio 2010 második béta verziója is. A nyitó előadás első szereplője azonban a Windows 7 és az Internet Explorer következő, 9-es verziója volt. Steven Sinofsky (képünkön), a Windows és Windows Live üzletág elnöke többek között olyan alkalmazásfejlesztő felületeket (API-kat) mutatott be, amelyek segítségével a fejlesztők látványos módon hasznosíthatják az általuk készített alkalmazásokban a Windows 7 grafikus kezelőfelületének számos képességét, például a Szalag eszköztárat, a Tálca Ugrólistáit, a többszörös érintésérzékelést és a kézírás-felismerést.

Steven SinofskySinofsky a fejlesztés korai szakaszánál tartó Internet Explorer 9-ben érkező újdonságokról is előzetes áttekintést adott. Ezek egy része a teljesítményt és az új szabványok (például a HTML 5) támogatását, valamint a grafika, az animáció és a videó megjelenítésében a hardveres gyorsítás és a legújabb DirectX technológiák használatát érinti, és a vastag kliensen megszokott felhasználói élmény weben történő reprodukálását ígéri. Az IE9 képességeit ismertető videók szerdától a Channel 9-on (channel9.msdn.com), a Microsoft fejlesztői hálózatának videocsatornáján láthatók.

Ezt követően Scott Guthrie, a Microsoft .NET fejlesztői platformért felelős alelnöke lépett a pódiumra, hogy bemutassa a Silverlight 4 új képességeit. A Microsoft mindössze 22 hónap alatt jutott el webalkalmazás-keretrendszere, a Silverlight 3-as verziójáig, amelynek bejelentését követően mindössze négy hónapra a 4-es verzió nyilvános bétája is elérhetővé vált. Ez a tempó is mutatja, hogy a Microsoft mennyire fontosnak tartja a webfejlesztés lehetőségeinek folyamatos bővítését mind a lakossági mind a vállalati piacon.

A Silverlight 4 többek között továbbfejlesztett, böngészőn kívüli képességekkel érkezik, amelyek offline, a desktop kezelőfelületen is gazdagabb felhasználói élményt biztosítanak anélkül, hogy ehhez a fejlesztőknek külön kódot kellene írniuk vagy futtatókörnyezetet adniuk. Az új verzió különösen sok újdonságot tartogat a vállalati alkalmazások fejlesztőinek - például teljes körű Visual Studio 2010 támogatást, Microsoft Office és Microsoft SharePoint Server közötti integrációt, továbbfejlesztett szövegszerkesztő, táblázat- és nyomtatókezelő képességeket. A PDC 2009 közönsége előtt a Microsoft egyik ügyfele, a SnapFlow például azt demonstrálta, hogy a Silverlight 4 alapjain miként készített folyamattervező eszközt, amellyel a kisebb vállalatok is könnyen, programozás nélkül kialakíthatják munkafolyamataikat.

A lakossági piacra készülő fejlesztésekhez a Silverlight 4 webkamera és mikrofon-kezelést, a videó és audió tartalom változatos eszközökön történő megjelenítését szolgáló, natív multicast képességet, az interaktív alkalmazások készítéséhez több mint hatvan, testre szabható HTML vezérlőt kínál. A vezérlők egyikével például a weboldal tartalma egy kattintással kirakójátékká (puzzle-lé) alakítható, beleértve a lejátszott videót is, amely a kirakójáték darabjain is aktív marad. A Silverlight 4-ben a webkamerával felvett videó látványos effektusokkal gazdagítható, egy további demó során pedig a konferencia résztvevői a Facebook példáján azt is láthatták, hogy ez a technológia milyen lehetőségekkel bővítheti a közösségi weboldalak szolgáltatásait.

A Microsoft szerint a jövő év első felére elkészülő Silverlight 4 kétszer gyorsabb, mint a jelenlegi verzió, 30 százalékkal rövidebb idő alatt elindul, mérete ugyanakkor változatlanul 5 megabájt körüli, így 10 másodperc alatt letölthető. Guthrie azt is elmondta, hogy az internetre csatlakozó eszközök 45 százalékán Silverlight fut - ez az arány a 3-as verzió bejelentésekor még 33 százalék volt. Nagy Silverlight felhasználó a Continental Airlines, az eBay és az NBC - a tévéhálózat online közvetítését a 2010-es vancouveri téli olimpiai játékokról is ez a technológia fogja meghajtani. A Bloomberg ugyancsak bejelentette, hogy üzleti információs szolgáltatását Silverlight alapokra fogja helyezni.

Közösségi konnektor

Kurt DelBeneA nyitóelőadás végén Kurt DelBene, a Microsoft Office Business Productivity csoportjának alelnöke a Microsoft Office 2010, a SharePoint Server 2010, a Project 2010 és a Visio 2010 nyilvános béta verziója mellett az Office Mobile 2010 és az Office Web Apps szabadon elérhető bétáját is bejelentette. Ezekkel a szoftvercég nagyobb hatékonyságot kíván biztosítani az infómunkásoknak a vastag kliensen, a mobil eszközökön és a böngészőben, helyben telepített, illetve a felhőben, szolgáltatásként elérhető informatikai infrastruktúrán egyaránt. A termékek egyúttal egységes üzleti platformot is alkotnak, amely számtalan lehetőséget kínál a munka hatékonyságát javító, további alkalmazások fejlesztéséhez és testre szabásához.

Az Office 2010 egyik legnagyobb újdonsága az Outlook Social Connector, amelynek segítségével a felhasználó által használt közösségi weboldalakon, valamint a vállalati portálon zajló kommunikáció és interakció is megjeleníthető az Outlookban. Az új funkció mostani, béta állapotában a SharePoint Server 2010-zel működik együtt, bejelentésekor pedig a Windows Live-ot is támogatni fogja. A LinkedIn, a világ legnagyobb szakmai közösségi hálózata szintén bejelentette, hogy a jövő év elejétől támogatni fogja az Outlook Social Connectort. A Microsoft egy szoftverfejlesztői készletet (SDK-t) is bejelentett, amellyel a fejlesztők további közösségi weboldalak felé is kialakíthatják az integrációt. Ez olyan szoros lehet, hogy ha valaki például frissíti profiljának adatait egy közösségi oldalon, és új telefonszámot, e-mail címet ad meg, akkor azt az Outlook szinkronizálja a címtárban. De a funkciónak köszönhetően egy értekezlet résztvevőinek arcképe is megtekinthető lesz az Outlook-ban, ha rendelkeznek nyilvánosan elérhető fotóval valamelyik közösségi weboldalon.

Az Outlook 2010 további újdonságai közé tartozik, hogy - Exchange Server 2010-zel együtt használva - hangüzeneteket is fogad, amelyek szöveges átiratát is megjeleníti a beérkező üzenetek között, megfelelő nyelvi támogatás esetén. További finomítás, hogy a felhasználó az Outlook Szalag kezelőfelületén található, találkozó-kezdeményező gombbal is válaszolhat egy levélre - így a meghívó elkészítése és elküldése egyetlen kattintásra redukálódik.

Az Office 2010-ben, böngészőből, egyszerre több felhasználó is dolgozhat ugyanazon a szöveges dokumentumon, táblázaton vagy OneNote-feladaton. A PowerPoint nagy felbontású videók beillesztését és szerkesztését is lehetővé teszi, így a színkorrekcióhoz, átméretezéshez vagy néhány effektus alkalmazásához nem kell külön videószerkesztő programot megnyitni.

Az Office Backstage pedig egy kulisszák mögötti nézetet ad arról, hogy mi történik egy-egy feladat kapcsán, például kik dolgoznak ugyanazon a dokumentumon, kik férnek még hozzá, és ugyanitt szabályozható a dokumentum megosztása, illetve konfigurálható a nyomtatása is.

Az Office 2010 és a SharePoint Server 2010 közötti integrációnak köszönhetően az infómunkások egyszerű módon lementhetik a vállalati portálon levő munkakörnyezetüket a notebookra és magukkal vihetik, majd amikor ismét csatlakoznak a hálózatra, szinkronizálhatják azt a portállal.

A Microsoft termékeinek most bejelentett, nyilvános béta verziói a www.microsoft.com/2010 weboldalról tölthetők le.

DelBene azt is bejelentette, hogy a Microsoft és az SAP a Duet új változatán dolgozik. A két cég pár évvel ezelőtti, közös fejlesztése eredetileg az SAP vállalatirányítási rendszereiből származó információkat tette elérhetővé az Office-ban. A Duet Enterprise for Microsoft SharePoint and SAP ezt az integrációt a Microsoft portálmegoldására is kiterjeszti majd a jövő év második felétől.

Átütő sikert aratott Steven Sinofsky azon bejelentése is, hogy a PDC 2009-en részt vevő, erre jogosult fejlesztők Acer Aspire 1420P tábla PC-t kapnak a Windows 7 Ultimate kiadásával. A Microsoft ezzel is bátorítani kívánja az operációs rendszer új verziójára történő alkalmazásfejlesztést.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Hatékony ügyfélkezelés és eszközmenedzsment

Mészáros Tamás, CNW Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ