Bezár a Perlos gyára Komáromban

2009. január 13., 13:06
Megszünteti a mobiltelefonok alkatrészeinek gyártását Komáromban a Perlos Kft. A június végéig leálló gyárból 500 alkalmazottat küldenek el.
A társaság decemberben hajtotta be az első létszámcsökkentést, akkor 600 fős elbocsátást jelentettek be. A pénzügyi válság miatt csökkent az európai kereslet, és a távolabbi kilátások nem biztatóak, így a termelési tevékenység Komáromban gyorsan veszteségessé vált - indokolta az intézkedést közleményében Timo Rouvinen, a komáromi Perlos Kft ügyvezetője. Az MTI keddi híradása szerint a helyi vevők kiszolgálására egy szolgáltatói központot tartanak meg Komáromban, ahol nyomtatási és egyéb szükséges kapcsolódó szolgáltatásokat végeznek.

A Perlos a Nokia első beszállítójaként nyitott üzemet a Komáromi Ipari Parkban 1999-ben, időközben azonban más külföldi gyárak is megrendelői közé kerültek. Teljes kapacitásban üzemelve a gyár létszáma meghaladta a 2 ezer főt.

A Perlos csoportnak gyárai vannak Ázsiában, Európában és az amerikai kontinensen. 2007 végén világszerte 8600 embert foglalkoztattak, és 453,7 millió euró volt a csoport nettó árbevétele. A finn székhelyű céget 2007 novemberében a tajvani Lite-On vásárolta meg.


A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

4 hozzászólás

  1. Csókos írta:
    2009-01-13 21:28:38

    Gazdasági válság mi? Mennek Romániába a Nokia után.

  2. Andi írta:
    2009-01-13 22:34:56

    Vagy inkább Kínába... Ott még olcsóbb a gyártás...

  3. adófizető írta:
    2009-01-13 23:20:56

    Andinál a pont ! Kínában a legolcsóbb a gyártás. Itt meg hagynak egy logisztikai központot max. 15-20 emberrel. Kínából behozzák a telefon alkatrészeket, kicsit pihentetik a raktárban, majd összeszerelik a Nokia gyárban, és eladják mint "made in EU" terméket. Ez adó és vám csalás, ami úgy néz ki, hogy legális Magyaroszágon, legalábbis a multik megteszik ebben a formában. Ezért tart itt ez az ország...

  4. Csókos írta:
    2009-01-14 14:34:13

    Hát egy biztos, a Nokia sem sokáig marad Komáromban. Felfuttatják a termelést Kolozsvárott, az itteni gyárukat meg bezárják. Majd figyeljétek, rövid időn belül ők is bejelentik az első leépítést pár száz fővel, a második félévben meg a teljes bezárást.


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ