Biokémikus ül Jobs helyén az Apple igazgatóságában

2011. november 16., 11:41
Az Apple Arthur D. Levinsont, a Genertech biotechnológiai cég korábbi vezérigazgatóját nevezte ki az igazgatótanács elnökévé.

 

Az Apple igazgatóságát haláláig Steve Jobs vezette, s megüresedett helyét most töltötték be a 61 éves biokémikussal, aki a Genertechnél operatív vezetőként eltöltött idő után az igazgatósági elnöki széket és a kutatási tanácsban lévő helyét is megtartotta még.

Arthur Levinson azonban már 2005 óta együttműködött az Apple-lel is, ahol az igazgatótanács „társ vezető igazgatóként" a pénzügyi és ellenőrzési bizottságot, a kinevezéseket és a cég kormányzását illetve a javadalmazási tevékenységet segítette. Ezeket a tevékenységeit most le kell szűkítenie, mert sok új feladatot kell ellátnia az igazgatóság elnökeként. Emellett más cégek és intézmények vezető testületeiben is vannak még teendői, például az MIT és a Harvard Egyetem tanácsának is tagja.

Az Apple bejelentette, hogy Robert Iger, a Walt Disney elnök-vezérigazgatója is helyet kapott az igazgatóságban.

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ