Biztonsági rések a gépjárműveken
A beágyazott rendszerek a járművek esetében is nagy jelentőséggel bírnak. Többek között szerepet játszanak a légzsákok, rádiók, blokkolásgátlók, menetstabilizátorok, kommunikációs rendszerek működésében is. Ugyanakkor számos egyetem kutatói demonstrálták már, hogy egy jármű kritikus biztonsági komponensei feltörhetőek, ha van fizikai hozzáférés a gépkocsi megfelelő elektronikai komponenseihez. Azonban már olyan sikeres kísérletek is voltak, amelyek rádiós kapcsolatokon keresztül vették célba az autókat.
A McAfee - a Wind River-rel és az eScrypttel együttműködésben összeállított - Caution: Malware Ahead című jelentése a gépjárművek elektromos rendszereinek biztonságával kapcsolatban felmerülő kockázatokról számol be.
Az autóipar egyre több kényelmi és a vezetési élményt fokozó felszereléssel látja el a gépjárműveket. Az emberek állandó kapcsolatban akarnak állni egymással még az autókban is, ami arra motiválja a gyártókat, hogy minél magasabb szinten integrálják a járművek rendszereit az okostelefonokkal és a táblagépekkel. A McAfee azonban úgy látja, hogy ennek során a legtöbb esetben a védelemre kevésbé gondolnak a mérnökök, ami biztonsági réseket eredményez.
A McAfee többek között az alábbi lehetőségek kockázatait vizsgálta:
- az autó távoli kinyitása mobiltelefonnal
- az autó leállítása távirányítással
- a sofőr tevékenységeinek megfigyelése
- személyes adatok ellopása Bluetooth rendszeren keresztül
- a navigációs rendszer leállítása
- a veszélyhelyzetek kezelésére alkalmas rendszerek kikapcsolása.
"Az autóiparban a fogyasztói és ipari elektronikai rendszerek konvergenciája figyelhető meg. A fogyasztók egyre inkább elvárják ugyanazt a fokú konnektivitást az autókban, mint az otthoni és mobileszközeik esetében. De ahogy szaporodnak ezek az igények, úgy nő a biztonsági veszélyek lehetősége is" - mondta Georg Doll, a Wind River autóipari megoldásokért felelős szenior igazgatója. "A jelentés nagyon is valós biztonsági problémákra hívja fel a figyelmet, és számos autóipari szereplő már dolgozik a problémák kezelésén. Az autók fejlesztési periódusait figyelembe véve az iparág számára alapvetően fontos, hogy minden cég a lehető leghamarabb megkezdje e megoldások fejlesztését, és összeálljanak azokkal a vállalatokkal, amelyek rendelkeznek a megfelelő (szoftveres) szakértelem" - tette hozzá Doll.




0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.